2009. február 6.

Eredményes horgászok

A Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület január 25-én tartotta éves beszámoló közgyűlését a Tóth József utcai ifjúsági házban. Füsti Molnár Lajos elnök megnyitójában köszöntötte a közgyűlés vendégeit: Dr. Sztantics Csaba jegyzőt, Dr. Petrik Orbán-t, a Csm-i Horgász Szövetség elnökét, Láda Gáspár ügyvezető elnököt, a helyi rendőrkapitányság képviselőjét, a vajdasági magyarkanizsai és horgosi horgászegyesületek küldöttségét, valamint a társ horgászegyesületek képviselőit. Azt követően megemlékeztek az örök horgászbirodalomba távozott horgásztársakra.

A 1079 nyilvántartott taggal működő, ezen belül mintegy 40 ifjú horgászt számláló egyesület felügyelete alá a Kurca (a Lavor-torkolatától a Berki zsilipig), a Veker (a Kunszentmártoni hídig), valamint a Gerecz, a Pankotai és a Zsoldos tavak tartoznak. Az elnöki beszámoló szólt a vezetőség munkájáról, mint megtudtuk, a 15 tagú vezetőség mindenegyes tagja társadalmi munkában végzi feladatát. Füsti Molnár Lajos (képünkön) beszélt a telepítésről, elmondta, összesen 240 mázsa halad helyeztek el a vizekbe, többségében pontyot, keszegféléket, valamint csukát, süllőt, harcsát, és balint. Hallhattuk: jók voltak a fogáseredmények is. Annak ellenére, hogy 160-an nem adták le időre a fogási naplójukat, a leadottak összesítése alapján az elmúlt évben 280 mázsa halat fogtak ki a horgászok. Ez mintegy 28 kilogrammos átlagfogást eredményez.

Évről évre visszatérő probléma a Kurca partján lévő telkek lekerítése, ami azt hozta magával, hogy nem járható végig a Kurca partja. Az egész halellenőrzési szempontból is probléma, a másik: olyan helyeket foglalnak el ezzel, ahova máskülönben le lehetne ülni horgászni. Mint megtudtuk, a földhivatal végig kimérte a területet, a telektulajdonosok pedig ragaszkodnak hozzá, az emberek a várostól, vagy a horgászegyesülettől várnák a megoldást.

Elfogadott szabály, hogy november 15-ével ki kell venni a csónakokat a vízből. Az előírtaknak egy-két kivétellel eleget is tett a tagság. Sajnos, vannak, akik ezt kihasználva, a parton lévő csónakot visszateszik a vízre, s abból hálóval próbálnak halat fogni. Jó példa erre, hogy november 15-e után 300 méter hálót szedtek ki a Kurcából. A javaslat az, hogy a csónakokat egy-egy olyan helyre össze lehetne húzni, ahol szem előtt vannak, vigyáznak rájuk, s nem tudnának belőle gazemberkedni.

- Többen reklamáltak, hogy telepítéskor nem az a halmennyiség kerül a tavakba, amennyit mondunk. Ezt visszautasítom. Mindannyiszor hívtuk a tagtársakat, jöjjenek el velünk, kísérjenek el bennünket, és győződjenek meg a dologról. A halakat onnan vesszük, ahol a legjobb minőséget kapjuk a legkedvezőbb árakon. Ami az elmúlt év feladatait illeti, a Pankotai tó mindkét oldalát rendeztük, horgászhatóvá tettük, folytatódik a Zsoldos tavak rehabilitációja. Miként a Kurcánál is, a baktériumos kezelés megszünteti az algásodást, javítja a vízminőséget, iszapot bont. Ilyen kezelést végeztetünk most a Zsoldos tavakon - tájékoztatott az elnök.

A továbbiakban szólt arról, hogy 2008-ban 24 millió forint árbevételre tett szert az egyesület, az idei tervezet ezzel szemben 25 millió forint. Tavaly 27 gyerek vett részt Nehéz István Kurca-parti tanyáján táborban. Elmondta az elnök, hogy a karácsony előtti napokban 52 kilogramm lopott hallal fogtak meg egy embert a rendőrök, bírósági ügy lett belőle. Ezzel az illető közel 30 ezer forintos kárt okozott az egyesületnek.

Hozzászólások közepette felolvasásra került egy másfél oldalas kívánságlista, melynek nagy része alapszabály-módosítást kíván, így azokat a következő vezetőségi ülésen tárgyalják. Mint megtudtuk, akad köztük olyan is, amellyel egyet tud érteni a vezetőség, például azzal, hogy elektronikus motort lehessen használni a Kurcán. Aztán volt olyan, aki a halak méretét kívánja korlátozni, más valaki azt kéri, hogy ne rendezzenek versenyeket a tavakon.

A közgyűlés a napirendi pontok után szavazott a beszámolókról, valamint arról, hogy 2010-re nem emeli a területi jegy árát, viszont a tagdíjat az eddigi 5 ezer forintról 6 ezer forintra módosítja.

(lovas)