2009. január 9.

Feljebb akarnak lépni

Asztalitenisz

A 2007-2008-as bajnokságot a terveknek megfelelően, a minimális célt elérve a 6. helyen zárták a Kinizsi asztaliteniszezői az NB III Észak-Alföld A csoportjában. A mostani bajnokságban az őszi idénynek nekiindulva a 3-8. helyezést célozták meg az erőviszonyokat látva, jelenleg azonban a 9. helyet foglalják el.

Mint ahogyan azt Hegedűs Gábor szakosztályvezető elmondta, azért ilyen nagy intervallumban gondolkodtak, mert sok dolog befolyásolja az eredményeket. Legfőképp az, hogy az NB III élmezőnyébe tartozó csapatok magasabb osztályból tudtak játékosokat igazolni, ezt pedig a szentesi egyesület nem tudja megtenni, a csapat ugyanazzal a játékosállománnyal kezdte a bajnokságot, mint amivel az előzőt zárta. A 9. hely pedig azt jelenti, hogy egyelőre a minimális célt sem tudták a mezőnyben teljesíteni.

- Ennek több oka is van a játékos-igazolások mellett. Az egyik, hogy a szentesiek munka mellett játszanak, gyakorlatilag sportszeretetből. Az egyesület semmiféle juttatást nem tud nekik adni, ellentétben az élmezőnybe tartozó csapatokkal. Így a munkahelyi elfoglaltság döntőben befolyásolja az edzés-, sőt még a mérkőzés-látogatottságot is. Ennek ellenére azonban nem lehetünk elégedettek az őszi teljesítményünkkel, a tavaszi szezonra mindenképp szeretnénk visszahozni azokat a játékosokat a csapatba, akik nem tudtak megfelelően részt venni az edzésmunkában és a mérkőzéseken - értékelte az egyesület idei teljesítményét Hegedűs Gábor, aki az is elmondta, hogy az előző bajnokságban egy kis szerencsével a dobogón is végezhettek volna. Hazai pályán kimondottan jól szerepeltek, végig partiban voltak az erősebb csapatokkal. Az őszi szezon nem jól sikerült, de a tavaszi idényben megpróbálnak helyezésükön javítani, reménység szerint nem lesznek kiesési gondjaik, s a középmezőny első felében végeznek.

A csapatban jelenleg két fiatalabb, egy középkorú és három 50-60 év közötti játékos van, de szeretnének fiatalabb játékosokat beépíteni a keretbe a következő években. A Szentesi Kinizsinek van egy amatőr csapata is, amely elindult a szegedi megye első osztályú bajnokságban. Itt van két olyan fiatalabb játékos, akik egyelőre még ott játszanak, de remélhetőleg egy-két éven belül be tudnak épülni az NB III-as csapatba is.

- Tehát jelen pillanatban két együttesünk van, mindkettő játékosai a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban edzenek heti kétszer, de ilyenkor az amatőrök is lehetőséghez jutnak. A terembérletre a Kinizsin keresztül kaptuk a támogatást, mely ezen kívül futotta évente egy egyszeri sporteszközvásárlásra, valamint kétharmados arányban az utazási költségekre is. Illetve azokra a szokásos éves versenyekre is jutott pénz, amelyeket elődeink vagy a szentesi kötődésű játékosok emlékére szoktunk megrendezni, köztük dr. Szal-va Péterére és Tóth Ernőére. Ezeket reményeink szerint, ha a pénzügyi lehetőségeink is megengedik 2009-ben is megrendezzük, hacsak nem kapunk olyan megszorítást, amely ezt ellehetetleníti. Idénre a Tízek vagy a Top 12-ek bajnokságának folytatását is tervezzük, amelyet most valamikori edzőnk, Orosz Imre emlékére kívánunk megrendezni - beszélt terveikről a szakosztályvezető.

Cseh-Lakos