2008. december 5.

Hatékony fogyókúra tábor volt

A Colosseum az életem

Lapunkban már többször beszámoltunk arról, hogy az Ady Endre utcai Wellness Colosseum szakemberei különböző edzésekkel segítenek az egészséges életmód megőrzésének jegyében a hozzájuk fordulóknak, illetve a sportfoglalkozásokon külön figyelmet szentelnek mindazokra, akik fogyni kívánnak.

Számukra egyénre szabott étrendet, edzéstervet állítanak össze. A folyamatos testsúlycsökkenés mellett pedig figyelik egészségi állapotukat, illetve az arányos fogyás jegyében változtatnak a mozgásprogramokon. A testsúlyproblémákkal küzdők számára november utolsó hétvégéjén egy különleges kétnapos tervet állítottak össze a már hagyományosan megrendezett fogyókúra tábor keretében. A két nap alatt összesen hét olyan edzésen vehettek részt az érdeklődők, amely garantálta az alakformálást, a testsúlycsökkenést és természetesen a Wellness Colosseumban mindig is megszokott jó és családias hangulatot. A résztvevők Nippon Zengó Bombastic, Military, Static Gymnastic, Nippon Zengó Fight és Fight Aerobic foglalkozásokon vettek részt, míg a szombati nap végén Fight tréninggel egybekötött Nippon Zengó Bombastic zárta a gyakorlatok sorát. Természetesen egybekötve a megpróbáltatások levezetéséhez elengedhetetlen nyújtó gyakorlatokkal. A sokakat megmozgató rendezvény most sem maradt visszhang nélkül, a résztvevők között voltak olyanok, akik büszkén jelentették be a nap végén, hogy megszabadultak néhány kilogrammtól. Volt olyan is, aki azt mondta, most már nyugodtabban vág neki a karácsonyi ünnepeknek, mert érez magában erőt arra, hogy ha felszed egy kis súlyfelesleget, azt hamar le tudja majd dolgozni az edzők szakszerű irányításával - ezzel igazolva a szervezők előzetes célkitűzéseit.

A fogyókúra tábor meglepetéseket is tartogatott a résztevőknek, akik különböző ízesítésű zsírégető turmix-okat is kipróbálhattak. Ezekben a természetes alapú, bevizsgált termékekben benne van a szervezet számára szükséges összes olyan vitamin és ásványi anyag, amelyet eléget az ember egy-egy edzés alatt. Emellett pedig ez a táplálék-kiegészítő plusz energiát biztosít az edzésekhez is, és garantálja a fogyást, mivel az alacsony kalóriabevitel ellenére csökkenti az éhségérzetet. A speciális turmixok segítenek a testzsírok lebontásában, és energiát biztosítanak az izmok számára is. A bennük lévő l-carnitine elősegíti a megfelelő szívműködést és megóvja a szívizomzatot a károsodástól. Jótékony hatással van a májra és a vesére is, mert folyamatos felszívódást biztosít. Használatukkal jól kiegészülnek az edzések, a sportolók pedig a pótolt aminosav, energia és vitamin után kiegyensúlyozottan hagyják el az edzőtermeket, úgy, ahogyan ez a fogyókúra tábor után is történt.

Cseh-Lakos