A Nagyhegyen is termett szőlő
A filoxéravész Szentesen
A város szőlőgazdálkodásának néhány olyan vonatkozását igyekszünk bemutatni, amelyek remélhetőleg érdeklődésre számot tartóak lehetnek. Sorozatunk első része a filoxéravésszel foglalkozik, amely jelentős hatást gyakorolt a város szőlőtermesztésére. Terítékre kerülnek a múltban Szentesen működő hegyközségek, valamint a szőlő őrzésével foglalkozó specialisták, a csőszök és a szőlőpásztorok is.
A filoxéra (elterjedt elnevezése Phylloxera vastatrix; a népnyelvben szőlőgyökértetű, szőlőféreg) a szőlő gyökerén és levelén nagyobb csoportokban élő, sárgászöld színű, mintegy 1,5 mm nagyságú rovar, amely szívókájával a növény gyökerén keresztül annak nedveivel táplálkozik. Ennek következtében a gyökereken dudorok keletkeznek, amelyek később elhalnak. A föld felett gyengén fejlett vesszők, sárguló vagy halvány levelek, bogyótöpörödés, törpefürtűség jelzik a kártevő jelenlétét. A filoxérát 1854-ben fedezték fel Észak-Amerikában, amely 1858-1862 között jelenhetett meg Nyugat-Európában, majd Ciprus kivételével a kontinens minden szőlőművelő országában hatalmas pusztítást vitt végbe. A kártevőt a földrészen először Fran-ciaországban észlelték 1865-ben, s innen terjedt tovább a környező államokba. 1875-ben Pancsován (Torontál vármegye) bukkant fel először, majd gyorsan terjedni kezdett, előbb a tiszántúli, majd az északi és a dunántúli területeken. Az Amerikából elinduló, majd az egész európai kontinensen végigsöprő filoxéra jelentékeny hatást gyakorolt Magyarország szőlőtermesztésére, mivel 1885-re a 625 ezer kat. holdnyi területből 350 ezer kat. hold pusztult el. A kártevő ellen többféle módszerrel próbáltak meg védekezni, de legalkalmasabbnak az immúnis homokba történő telepítés bizonyult.
Szentesen 1890-ben jelentés érkezett a városi tanácshoz, hogy Körtvélyesi Sándor nagyhegyi szőlőjében a kártevőre utaló jelenségeket észleltek. Aradi rendőrfőkapitány, Nagy Imre tanácsnok és Derzsi Kovács Ferenc gimnáziumi tanár a helyszínen megvizsgálták a területet, de a gyanú alaptalannak bizonyult. A szőlőgyökértetűt 1891. augusztus 24-én Heinrich József borászati vándortanár azonosította, amelynek eredményeként a várost, Mindszenttel és Szegvárral együtt közigazgatási zár alá helyezték, ami azt jelentette, hogy az adott településről gyökeres vagy sima szőlővesszőt, szőlőnövényt, szőlőlevelet a szőlőfürt kivételével máshova átvinni tilos volt. Tilalmazták a fa vagy cserfaszerű ültetvény, használt szőlőoszlopok és szőlőkarók, valamint szőlőlevélbe csomagolt bármilyen tárgy kivitelét is. Nem alkalmazhattak a fertőzött területekről érkező napszámosokat a vészmentes ültetvényeken, mert a ruháikon és a szerszámaikon magukkal hurcolhatták a kártevőt.
Sajnálatos módon azt nem tudjuk, hogy a filoxéra miképpen terjedt a szentesi szőlőkben és milyen pusztítást vitt végbe. Csak sejthetjük azt, hogy a Nagyhegy kötött talajú részein a kártevő megjelenését követően megszűnt a szőlőgazdálkodás. Valószínű, hogy a berki szőlők sorsa is ebben az időszakban pecsételődhetett meg. A szőlőtermesztés visszahúzódott a Nagyhegyen a Kis- és a Nagypatéi utak környékére, ahol az alföldi szőlőhegyekre és szőlőskertekre jellemző, az ideiglenes kint tartózkodás és a munkaeszközök tárolására alkalmas épületállomány található napjainkban is, jóllehet a szőlő helyét az intenzív zöldségtermesztés foglalta el. A filoxéravésznek köszönhetően terelődött a figyelem a Tisza hullámtere felé, ahol az időszakos vízzel borítottság védelmet nyújtott a kártevővel szemben. Ennek eredményeként bontakozott ki a 19-20. század fordulóján az ártéri szőlőgazdálkodás, amely elsősorban csemegefajták termesztésén alapult.
A filoxéra tehát alapvető változásokkal járt Szentes szőlőkultúráját illetően, mivel a növény a 18. század óta művelt területeken jelentős mértékben háttérbe szorult, ugyanakkor megjelent a Tisza által időszakosan elöntött hullámterek magasabban fekvő részein. Mivel a város határában nem állt rendelkezésre nagy kiterjedésű im-munis homokkal borított terület, ezért nem bontakozhatott ki nagyarányú szőlőtelepítés.
Mód László