2008. november 7.

Madárfesztivál

A helyi díszmadártenyésztők 25 éve rendszeresen tartanak díszmadár börzét a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A madarászok régóta tervezik egy országos jelentőséggel bíró madárfesztivál megrendezését. Úgy gondolták, hogy a jubileumi év jó alkalmat kínál a hazai díszmadártenyésztőket összefogó nagyszabású esemény megszervezésére. A többnapos fesztivált november 12-18. között rendezik meg a megyeházán és a Művelődési és Ifjúsági Házban.

A programban filmvetítésekre, előadásokra, kiállításokra várják az érdeklődőket. November 13-16-ig 9-17 óra között madaras és természetfilmek folyamatos vetítésén vehet részt a közönség. Köztük Sir David Attenborough A madarak élete című filmjét is láthatják a nézők. Mintegy 20 filmet, 15 rangos előadást tekinthetnek, illetve hallgathatnak meg.

- A magyar madarászat nagy lelkesedéssel készült a rendezvényre mondta el előzetes sajtótájékoztató keretében dr. Dobos András főszervező, az MDOSZ elnökségi tagja. - Azok a madarak, akik idekerültek, négy selejtezőn estek át, tehát a legjobban szereplőket láthatjuk majd a versenyen. Nagyon komoly előmunkálatok előzték meg a rendezvényt. Tettük mindezt a gyerekek, a családok miatt, akik szerintem páratlan élményben részesülnek majd e három napban. A szentesi művészek képeikkel színesítik a rendezvényt.

Hegedűs Zsolt budapestiként csöppent a madárfesztivál szervezésébe. Többször járt már itt madárbörzén, jó kapcsolatot tart fenn dr. Dobos Andrással. Úgy gondolta, hogy a fesztivál olyan célt szolgál, amit érdemes támogatni. Mint mondta, nemcsak egyszerű kiállításról beszélhetünk, a rendezvényt megpróbálták olyan vonzóvá tenni, hogy az ideérkező családok jól érezzék magukat. Több kategóriában írtak ki pályázatot, melyre több mint 300 munka érkezett. A gyerekek nagyon aktívak voltak, és a kiállított alkotásoknak nemcsak a számuk meggyőző, hanem a minőségük is.

- A szakmai kiállítás egyrészt a madarakról szól majd, s azon belül a díszmadártartásról is - mondta a szervező. - Fajbemutatóktól kezdve a tartási körülményeket, a tartás milyenségét is megismerhetik a nézők. A gyerekek is bekapcsolódhatnak a rendezvénybe, alsó tagozatosok feladatsort tölthetnek ki az adott (és látott) témában. Például: origami-madarakat készíthetnek, azokat elhelyezhetik a kiállítás helyszínén.

Dr. Dobos András elmondta még, hogy az ország közel 40 díszmadártartó egyesülete közül Szentes egyik legnagyobb madárbörzéjével rendelkezik. A városban nagy a madártartók serege. Nem titkolt szándékuk az is, hogy a fiatalokat, felnőtteket egy kicsit elvigyék a számítógépek elől, hogy valamelyest közelebb kerüljenek a természethez, az élővilághoz.

A szentesi gyerekek pénteken csoportosan és ingyenesen látogathatják a rendezvényeket mindkét helyszínen. A belépőjegyek négy napra érvényesek, és az összes programot látogathatják vele.