2008. november 7.

Az oktatásügy pártfogója

Száznyolcvanöt éve született Filó János református lelkész

A gimnázium a Központi Református Elemi Népiskola épületében kezdte meg működését

Az 1850-es évek közepén jelentős személyi veszteségek érték a szentesi református egyházat, amelyek hátrányosan érintették a gyülekezet belső életét, továbbfejlődésének ütemét. Több mint félévszázados tevékeny szolgálat után, 1853 márciusában távozott az élők sorából a tudós, nagytekintélyű esperesük, Kiss Bálint; két hónappal később pedig követte őt a sírba lelkésztársa, Dobosy Mihály író, műfordító, aki 1813-tól működött Szentesen. A hirtelen keletkezett nagy űrt nem pótolhatta - sem felkészültségben, sem népszerűségben - Kiss Pál prédikátor, Kiss Bálint fia, aki 1857-ben megvált lelkészi hivatásától. Némi reményt jelentett, hogy 1854-ben Szentesre került a nagy műveltségéről ismert Révész Imre, akit a hívek nagyon megszerettek, és ragaszkodtak személyéhez. Ő ennek ellenére 1856-ban elfogadta a debreceni lelkészi állást, és a Református Kollégiumban felkínált tanári katedrát, s eltávozott Szentesről.

A helyi egyházi viszonyok egyre ziláltabbá váltak, mindinkább a bomlás, szétesés jelei mutatkoztak. A presbitérium ekkor választotta meg szentesi lelkipásztorrá a kecskeméti illetőségű Filó Jánost, aki 1858 nyarán elfoglalta hivatalát. Ki volt ő; mit lehetett tudni előéletéről?

A Nógrád vármegyei Losoncon született 1823. november 10-én; szülei Filó János és Szentpétery Zsuzsanna. Tanulmányait szülővárosában folytatta; a gimnázium után bölcsészetet és jogot hallgatott. A teológiát Kecskeméten végezte, majd 1845-1849 között a Fejér vármegyei Tabajdon volt iskolai rektor. 1850-ben letette az első lelkészképesítő vizsgát, és segédlelkész lett Abán (Fejér m.). 1852-ben visszatért Kecskemétre, és a tudományokban jártas Polgár Mihály dunamelléki református püspök mellett vállalt segédlelkészi állást. Felettese 1854 tavaszán elhunyt; temetésén ő mondta az egyik búcsúztatót. "Polgár Mihály sírjánál olyan szívből jött és szívhez szóló gyászbeszédet tartott, hogy méltán érdemelte ki a jelenvolt egyházi és világi előkelőségek teljes elismerését" - jegyezte fel az egyik kortárs.

A püspök halála után helyettes lelkészként működött tovább, a kecskeméti gyülekezet osztatlan tisztelete és szeretete mellett. Emlékezetes maradt, hogy az 1855. évi kolerajárvány idején - a paptársak halála miatt - egyedül látta el az elhalt kecskeméti reformátusok és evangélikusok végtisztességét. Csupán öccse - Filó Lajos kecskeméti gimnáziumi tanár, későbbi nagy-kőrösi lelkész - segített be a szomorú munkába.

1856-tól a Kecskeméti Teológiai Akadémián a hit- és erkölcstan, valamint a gyakorlati lelkészettan tanára lett. Itt érte a hír, hogy a szentesi református egyház meghívta lelkipásztorának.

A megtisztelő felkérésnek eleget tett: 1858. július végén Szentesre érkezett, s augusztus 1-jén elfoglalta hivatalát.

Még abai segédlelkész korában megismerkedett jövendőbelijével, Gaál Sándor abai református lelkész leányával, Rózával, akivel 1856. szept. 4-én kötött házasságot Abán. A gyermekeik azonban már Szentesen születtek: Lajos 1858-ban, Róza 1861-ben, Tihamér 1865-ben, Laura pedig 1866-ban. (Lajos jogot végzett, de inkább szépírással foglalkozott: Csáktornyai Lajos néven számos verseskötete és novelláskötete jelent meg. Tihamér szintén jogot tanult; egy ideig Szentes város tiszti főügyésze, a helyi 48-as függetlenségi párt egyik vezére.)

A korabeli feljegyzések szerint Filó János kezdetben többször összeütközésbe került a presbitériummal és híveivel, heves vérmérséklete miatt. Utóbb azonban megszokták és megszerették. Kiderült, hogy mint lelkészt, a mély és alapos tudás, lankadatlan szorgalom és bámulatos munkabírás jellemzi. Az elárvult szentesi gyülekezetnek igen nagy szüksége volt egy erőskezű kormányzóra. Nem csalódtak: az elkövetkező évtizedekben Filó János a teljes tudását és minden munkaerejét egyháza anyagi és szellemi ügyeinek rendezésére fordította.

Különösen szívügyének tekintette az oktatásügy fejlesztését. Működése idején az elemi iskolai osztályok és a tanítók száma 9-ről 20-ra szaporodott, és keresztül vitte, hogy a legszegényebb szülők gyermekei ingyenes iskoláztatásban részesüljenek. Ő szorgalmazta a gimnáziumi szintű oktatás megszervezését, amelynek eredményeként a helyi gimnázium 1859. október 12-én megnyílt, és néhány év alatt hatosztályú oktatási intézménnyé fejlődött. Működése idején a nagytemplom 1863-ban végre orgonát kapott, 1888-ra pedig a főtéren felépült a díszes paplak, kántorlak és bérház. Kormányzása alatt a kántorok és tanítók fizetése csaknem megkétszereződött; az egyházi adókezelés rendszeresítve lett, s a korábbi terményfizetés készpénzfizetésre változott.

1883. augusztus 5-én az egyház fényes ünnepséggel emlékezett meg lelkészi működésének 25 éves évfordulójáról. A jubileum alkalmából Filó János és neje egy 3000 forintos alapítványt tett, amivel megvetették a református árva- és szeretetház alapját.

Az idős lelkészt 1896-ban nagy megtiszteltetés érte. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a népnevelés terén kifejtett tevékenységét elismerve, az Országos Közoktatási Tanács tiszteletbeli tagjává nevezte ki. Talán ez volt az utolsó öröm életében. Ettől kezdve családi tragédiák sorozata következett. Előbb az egyik veje, majd Lajos nevű fia hunyt el 1896 szeptemberében, 38 éves korában. Félévvel később, 1897. március elején Tihamért ragadta el a halál, aki alig töltötte be 32. életévét.

Ezek a csapások megtörték lelkileg és testileg egyaránt. Tihamér fiának temetését csak három hónappal élte túl: 1897. június 12-én, 74 éves korában őt is magával ragadta a halál. A városlakók ezrei kísérték utolsó útjára. A református középtemetőben helyezték örök nyugalomra. A családi síremlék ma is megtekinthető.

Labádi Lajos