Hétköznapi hőseink

Hétköznapi hőseink címmel olyan rovat indul a Szentesi Élet hasábjan ahol elsősorban nem a közszereplőket láttatnánk, hanem azokat az embereket, akik sokat tesznek akár a környezetükért, akár csak szépen végzik a munkájukat, vagy bármilyen olyan példával szolgálhatnak másoknak, ami követendő, megfontolandó vagy egyszerűen csak szívet melengető.

Lehet akár egy sokat megélt tanító vagy óvónő, hagyományőrző kézműves, türelmes eladó, gondos gazda, odaadó nagymama, szeretetben hosszú éveken át együtt élő házaspár vagy bárki, akit így vagy úgy példaként lehet állítani. Arra külön felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy bárki ajánlhat nekünk az írás témájául ilyen "hőst" a saját környezetéből is. Első hősünk nem Szentes szülötte, Budapesten látta meg a napvilágot, majd megjárta Nyugat-Európát, miután néhány éve visszatért Magyarországra, azon belül is az Alföld dél-keleti szegletébe.  

Huszonegy éves korában - ahogyan az a népmesékben is lenni szokott - legkisebb királyfiként, üres tarisznyával vágott neki a nagyvilágnak, meg sem állt Hollandiáig, ahol megküzdve honvággyal és az idegen ország ezernyi kihívásával, tanult, dolgozott, és néhány évre letelepedett. Az eindhoveni DAF teherautógyár gyakornoka volt főiskolásként, majd mérnökként is náluk tesztelt általuk fejlesztett fékrendszereket. Időközben megtanulta a nyelvet, barátságok születtek, és egy szerelem is, amelyből később házasság kerekedett.

Ferencz Ákos családjával ma Szentes közelében egy olyan tanyán él, ahol vezetékes áram nem lévén, egy saját ötletei alapján létrehozott minierőmű termel elektromos áramot és ezáltal meleg-vizet is. Az áram előállításához olyan növényi olajakat használ, amelyeket saját maga is megtermelhet olajos magvak préselésével, ezáltal válik a ház energiaellátása környezetbaráttá és egyben önellátóvá is.

A ház múltja - ahogyan az ő története is - nem kevésbé mesébe illő. A harmincas évektől évtizedekig ápolt, sokhektáros almáskert pompázott körülötte, majd párhuzamosan sok egyéb romlással, lassan az enyészetté kezdett válni és feledésbe merült a kert is, az épület is.

Az egykor viruló major amelyre hősünk 1999-ben romként talált, akkorra már csak négy ütött-kopott falból állt, megközelíteni is alig lehetett a körbeburjánzó növényektől és a szeméthalmoktól. Fényképek és emlékek még tanúskodnak a szomorú állapotokról, de az elmúlt kilenc év alatt újjávarázsolódott itt sok minden. A csipkerózsika-kastély a hosszú álomból sok év után felébredt és benépesült újra élettel. A család egy éve költözhetett a szépszínű falak közé, s azóta a veteményesben már paradicsom piroslik, a ház előtt rózsa illatozik, az elfojtott kút ismét vizet ad, és a kis tóban halak úszkálnak a liliomok alatt.

A küzdelmes évek tehát meghozták az eredményt, s mivel ezernyi más terv és alkotóvágy fűti még hősünket, ezúton kívánok neki még sok erőt és szerencsét a továbbiakhoz is.

S. M.