Az idegen nyelvek szerelmese

Száz éve született dr. Mátyás Sándor

Az idősebb gimnáziumi tanárok és egykori tanítványai még élénken emlékezhetnek dr. Mátyás Sándorra, akiről már életében legendák születtek. Hallani lehetett szigoráról, szarkasztikus humoráról, csípős megjegyzéseiről, hipochonder (képzelt beteg) hajlamáról, kalapdobó mutatványáról, harsogó kacagást kiváltó színészi alakításairól. Ismert volt Németh László íróhoz fűződődő szoros barátsága, aki róla mintázta meg az Égető Eszter c. regényének egyik hősét, a különc, nagytudású Bozsó Mátyás tanár alakját. Annál kevesebbet tudhatunk nyelvi zsenijéről, műfordításairól, továbbá arról, hogy milyen mélyről indulva küzdötte föl magát a gimnáziumi katedrára.

Szentesen született 1908. szeptember 24-én. Felmenői iparos emberek voltak: nagyapja molnármester Szolnokon; apja - Mátyás József - mázolómesterként kereste kenyerét. Huszonnyolc éves, amikor 1907-ben megházasodott; feleségül vette az alig 21 éves Kovács Juliannát, Kovács Sándor szentesi lakatos lányát. Az első világháború kitörésekor behívták katonai szolgálatra; 1916 januárjában hősi halált halt, anélkül, hogy családját viszontláthatta volna. 1918 őszén az édesanya is meghalt, így az alig 10 éves Mátyás Sándor teljes árvaságra jutott. Idős, szegénysorban élő nagyapja vette magához, és kinevezett gyámként ő nevelte.

A négy elemi osztályt kitűnő eredménnyel végezte; majd tanárai biztatására 1919-ben beiratkozott a helyi Horváth Mihály Főgimnáziumba. Mindvégig eminens diák volt; iskoláztatásának költségeit jómódú diáktársai korrepetálásából fedezte. 1927-ben osztályelsőként érettségizett: minden tárgyból jeles érdemjegyet kapott, úgy a nyelvekből (magyar, latin, görög, német), mint a reáltárgyakból (matematika, fizika). Említést érdemel, hogy a vizsgabizottság elnöke dr. Négyesy László egyetemi tanár, irodalomtörténész, Szentes jeles szülötte volt.

Mint kitűnő előmenetelű, szegény sorsú diákot, a nagyhírű Debreceni Református Kollégium a növendékei közé fogadta, és lehetővé tette számára a Tisza István Tudományegyetem bölcsészkarának elvégzését. Szaktárgyai a görög - latin - magyar -francia nyelv és irodalom voltak. Tanulmányi eredményei alapján mindvégig ingyenes és ösztöndíjas diák volt; és többször nyert külföldi tanulmányutat is Németországba, Görögországba, Franciaországba, Angliába és Ausztriába. 1932-ben középiskolai tanári oklevelet vehetett át, 1933-ban pedig a bölcsészettudományok doktorává avatták magyar - latin - francia nyelvből és irodalomból.

A gyakorló tanári évét a debreceni Arany János Gimnáziumban töltötte, majd 1933 őszén megválasztották a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium magyar-latin szakos tanárának. Még ugyanebben a tanévben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol 1936-ban angol nyelv és irodalom szakos tanári diplomát nyert.

Iskolai elfoglaltsága mellett 1938-ban az egyik megalapítója volt az ország első népi kollégiumának, a Cseresnyésnek; emellett folyamatosan részt vett a tehetséges tanyai gyerekek felkutatásában, és továbbtanulásuk segítésében. 1944 őszén tanártársaival az országban elsők között nyitották meg a gimnáziumot Vásárhelyen, normalizálva az oktatást. A közélet egyéb területein is élénk tevékenységet fejtett ki: műsorokat szervezett, előadásokat tartott, cikkeket írt a helyi lapokba, munkatársa volt a Puszták Népe és a Délsziget című kulturális folyóiratoknak, választmányi tagja a Tornyai Társaságnak. Maradandó élményt jelentett számára, hogy 1945-48 között egy tantestületben dolgozhatott Németh László íróval, akivel életre szóló barátságot kötött.

1948-ban lehetősége nyílt arra, hogy hazakerülhessen Szentesre. Noha ekkorra ő már vásárhelyinek vallotta magát, mégis visszatelepült, hogy gondoskodhasson idős, egyedülálló nagynénjéről. A Horváth Mihály Gimnáziumban helyezkedett el, a magyar - latin - angol - francia nyelvek tanáraként. Az új idők szele azonban hamarosan megcsapta, amenynyiben már a következő évben négyhetes orosz nyelvtanfolyamra küldték Egerbe, majd beiskolázták a budapesti Lenin Intézetbe, ahol képesítést szerzett az orosz nyelv tanítására. Így 1949- 1956 között számára az orosz vált főnyelvvé, a korábbi kedvenc nyelveit nem taníthatta. Közben csábították őt egyetemi oktatónak - előbb Sopronba, majd Szegedre -, lehetett volna tanszékvezető, adjunktus; de hű maradt Szenteshez, és 1968-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig a Horváth Mihály Gimnázium tanára maradt.

Nyugdíjas éveiben kedvenc időtöltése a műfordítás volt. E téren a legjelentősebb vállalkozásának számított, hogy magyarra fordította Virginia Woolf angol írónő két könyvét (Hullámok, Világítótorony). A gimnáziummal élő maradt a kapcsolata. Kedves intézménye iránti ragaszkodását azáltal is kifejezte, hogy egykori iskolatársával - Papp Gézával - alapítványt tett az angol és magyar nyelven kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók javára.

Szentesen hunyt el 1987. január 27-én. A Szeder-temetőben február 4-én tartott gyászszertartáson Bácskai Mihály gimnáziumi igazgató, és dr. Barta László egykori tanítvány és kolléga mondott búcsúztatót. A tanártárs így fogalmazott: "Öregségét, évekig tartó időszakos magányait, valóságos és képzelt betegségeit méltósággal viselte. De most, ezekben a percekben egész életének és egyéniségének más távlatot ad a halál. Fölfedezhetjük benne egy nagy tanárnemzedék tipikus alakját: az igényes, alapos, a jövőre felkészítő tekintélyes és feledhetetlen nevelőt."

Labádi Lajos