2008. június 27.

Káros sugarak ellen

A kevésbé márkás szemüvegek sem haszontalanok

Hetek óta felhívják a szakértők a figyelmet a napsugárzás káros hatásaira, mert a UV-B sugárzás mértéke elérte a káros szintet, sőt a héten már a 8-as extrém erősséget is meghaladta. Az időjárás-jelentésekben folyamatosan felhívják a figyelmet a fokozott vízfogyasztásra, a naptejek és napolajak használatára, valamint arra, hogy a nagy melegben tilos a gyermekeket és a háziállatokat a gépkocsikban hagyni. Az erős sugárzás azonban nemcsak bőrünkre és szervezetünkre, hanem szemünkre is káros hatással lehet, ezért kerestük fel dr. Szalay László szemész főorvost.

A Dr. Bugyi István Kórház orvosa elmondta: - A szabadban végzett munka során a fiatalt és az időset egyaránt éri az áldott napfény hatása, de az időnként vele járó káros sugárzás is. Míg a fiatalok több időt töltenek sportolással, vízen, vízparton, gépkocsivezetéssel, addig az idősebbek a korral járó látóideghártya-betegség, az éleslátás helyének degeneratív elváltozása kockázatának vannak kitéve. Hazánkban 2 millió ember 65 év feletti, és a korosztály 10 százaléka csökkent látóképességének oka az említett betegség. Az ép szemlencse a kóros sugárzást részben képes kiszűrni. Az elszürkült lencse műtéti eltávolítása után - ami az ugyancsak idősebb korban szürke hályog miatt gyakori - elmarad ez a védelem, és fokozottabban éri a látóideghártyát a káros ultraibolya sugárzás. Mivel ennek a sugárzásnak is szerepe lehet az úgynevezett makuladegene-ráció, vagyis az éleslátás helyének sorvadásos elváltozása kialakulásában, előrehaladásában, így ésszerű a szem óvása a túlzott fényhatástól. Az ilyen betegek esetében különösen javallott, hogy az idősebbek is simlis sapkában és napszemüvegben lépjenek utcára. Sokan azt mondják, hogy a rosszul megválasztott szemüveg alatt kitágul a pupilla és ez károsítja a szemet. Ez azonban egy erős túlzással megfogalmazott feltételezés, tudniillik még az igen erős, sötét színű napszemüveg is átereszt annyi fényt, amely körülbelül tízszerese annak, amennyi szemünket éri egy jól megvilágított szoba belsejében - hívta fel a figyelmet dr. Szalay László.

A főorvos tájékoztatása szerint az erős fény ellen napszemüveggel lehet vé-dekezni, a kiválasztásában azonban több szempontot érdemes figyelembe venni. Az egyik, hogy a polárszű-rőknek jelentős szerepe van, főleg azok esetében, akik sok időt töltenek a szabadban, sportolnak vagy napi munkájuk kapcsán sokat vannak kitéve a napfényhatásnak. Az indirekt, a vízpartról, szélvédőről, kirakatokról visszaverődő ártalmas fényt kiszűrik a polárszűrők. A vízszintes sugarak az ártalmasak, míg a kontrasztos látás és a színlátás kiemelését a függőleges irányú sugarak szolgálják és a polárszűrő ezt ereszti át. A másik az UV szűrés, mellyel kapcsolatban érdemes tudni, hogy vannak olyan nagyon híres márkák, amelyek valóban elnyelik az UV-A és UV-B tartományában lévő sugarakat is közel 100 százalékos biztonsággal. A polár- és UV szűrés az ismertebb márkáknál kombinált, a gyárak 7 rétegű üveget csinálnak, ráadásul a szemüvegek felülete is tükröződés mentes, tehát elvezetik az oldalról érkező fényt. Az ilyen szemüvegek megvásárlását azonban nem mindenki engedheti meg magának. Viszont kevésbé márkás szemüvegek is kiszűrik részlegesen az ultraibolya sugarakat, tehát viselésük egyáltalán nem haszontalan. Fontos az is, hogy a szemüvegválasztásnál ne elsődlegesen a divatot tartsuk szem előtt, hanem arra figyeljünk, hogy a napszemüveg minél inkább takarja a szemet és valóban funkciójának megfelelő legyen.

Cseh-Lakos