2008. június 6.

Beleon Zsolt távozik

Változások a Vízisport Klub élén

Négy esztendő után távozik a Szentesi Vízisport Klub éléről Beleon Zsolt. Az elmúlt pénteki közgyűlésen kiderült: anyagilag stabil a klub helyzete, viszont egyelőre foghíjas az elnökség: Beleon mellett ugyanis Döbrőssy Iván is lemondott elnökségi tagságáról. A férfi csapat létszáma is fogyatkozik, a legnagyobb érvágás azonban a névadó szponzor, a Pendola kivonulása a férfi felnőtt csapat mellől.

Az elnöki és a gazdasági beszámolót egyhangúan fogadta el a közgyűlés, ekkor tudhattuk meg azt is, hogy a 2008-as lesz az első olyan esztendő hosszú évek óta, amikor pozitív jel áll majd a klub tartalékait jelző rublikában lévő szám előtt. Ami az idei terveket illeti, még teljesíteni kell a játékosok felé fennálló tartozásokat, a felnőtt férfi csapat mellől kivonuló Pendola helyett támogatókat kell keresni az Elektroglob mellé, ugyanakkor várják a Hungerit válaszát a női csapat szponzorálását illetően. Beleon Zsolt szerint Magyar József, a vállalat vezérigazgatója egy hónapon belül ad választ a jövőt illető lényeges kérdésekre. Az viszont biztos, hogy a MetalCom továbbra is támogatja a felnőtt női vízilabdát Szentesen. Ekkor jelentette be a Vízisport Klub elnöke, hogy lemond posztjáról, de július 10-ig még ellátja az elnöki teendőket. Mivel kiderült, hogy Döbrőssy Iván is lemondott elnökségi tagságáról, új elnökségi tagokat kell majd delegálni a következő, rendkívüli közgyűlésen.

A közgyűlést követően Beleon Zsolt válaszolt lapunk kérdéseire.

- Amikor megválasztották az elnöki posztra négy évvel ezelőtt, úgy éreztem hoszszabb távra tervez.

- Az elmúlt négy évben a vízilabda volt az első számú tevékenységi forrásom, mind a családom, mind a vállalkozásom a háttérbe szorultak. Most jutottam el arra a szintre, hogy a családi dolgaimat ilyen mértékben már nem tudom tovább a háttérbe szorítani. Négy éve vezetem az egyesületet, nem hiba nélkül. A jövőben is teljes erőbedobással támogatom a klubot de már egy kicsivel meszszebbről. Úgy vélem, egy olyan időszakban képviseltem a szentesi vízilabdát első emberként, amely átmeneti időszak volt az egyesület életében. Biztos, hogy lett volna mit jobban csinálni, de amit tettem, azt a legjobb tudásom szerint tettem a klubért.

- Milyen egyesületet hagy az utódjára?

- A 2008-as esztendő közepétől - mint ahogy a beszámolóban is elhangzott - olyan a klub gazdasági helyzete, amely biztosítékot jelent arra, hogy az egyesületnek nem lesznek anyagi gondjai. Az elkövetkezendő több, mint egy hónapban szeretnénk rendezni a fennálló tartozásokat a felnőtt csapat játékosai felé, szeretnénk megoldani a szerződtetések kérdését, illetve az utánpótlás edzőink sem tudják még egyelőre, hogy melyik csapatnál kezdik a következő szezont, ezt is igyekszünk tisztázni. Semmiféle olyan ügyet, olyan kötelezettséget nem szeretnék hátrahagyni utódomra, és az új elnökségre, melyek terhet jelentenek a számukra.

- Egészen pontosan mit jelent az, hogy távolról támogatja a vízilabdát?

- Úgy érzem, hogy egy újjáalakult elnökségben nekem már nincs helyem, viszont szponzorként továbbra is segítem a helyi vízilabdát. Bízom benne, hogy ez a sportág még sokáig büszkesége lesz majd a városnak.

- Van-e már jelölt a megüresedett elnöki székbe?

- Jelöltünk már van, Szentes egyik kitűnő polgára, és nagyon bízunk abban, hogy igent mond a felkérésünkre.

Közben némileg tisztábban lehet látni a játékosmozgásokat illetően. Maklári Ádám a Ferencvárosba, Újházi Attila Székesfehérvárra szerződött. Ide tart Turzai Gábor, Vígh Róbert és Szabó Tamás is, bár az ő távozásukat hivatalosan még nem jelentették be. A kapus, Horváth Tamás több ajánlatot kapott, az ő sorsa még nem dőlt el.

Hering Viktor