2008. május 30.

Kis kukta

Gyümölcsleves

Hozzávalók: 50 dkg idénynek megfelelő gyümölcs (ribizli, megy, cseresznye, alma, körte, szeder), 5 evőkanál cukor, csipet só, 2 egész fahéj, 6 szem szegfűszeg, fél citrom leve és héja, 1 dl tejszín, 2 evőkanál liszt.

Elkészítés: A gyümölcsöt megmossuk, ha szükséges darabokra vágjuk, és kimagozva 1 liter vízbe feltesszük főni. Cukorral, szegfűszeggel, fahéjjal, vékony csíkokra vágott citromhéjjal, kevés sóval ízesítjük, és 15 percig főzzük. Amikor a gyümölcsök megpuhultak, a tejszínt a liszttel és 1 dl langyos vízzel simára dolgozzuk, és szűrő segítségével a levesbe keverjük, hogy ne maradjanak benne csomók. Továbbfőzzük, amíg krémszerűen besűrűsödik. A piros gyümölcsből készült leveseket egy kis vörösborral (1 dl) is megbolondíthatjuk. Kihűtjük, és ha már elég hideg, kevés citromlével kellemesen pikánssá tesszük. Tálaláskor tejszínhabot nyomunk a tetejére és díszíthetjük citromfű levéllel is.

Zöldborsós virslipörkölt

Hozzávalók 4 személyre: 4 pár virsli, 25 dkg zöldborsó, 1-2 fej hagyma, pirospaprika, ételízesítő vagy só, olaj.

Elkészítés: A karikára vágott hagymát megdinszteljük olajon, majd hozzáöntjük a borsót és a karikázott virslit. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük pirospaprikával, ételízesítővel vagy sóval, majd puhára főzzük. 15-20 perc alatt készül el. Köretnek, tésztát vagy rizst adhatunk.