2008. május 23.

Kötődésünk Szenteshez (2.)

A Budapesten élő szentesiek baráti köre kezdettől fogva nem volt jogi személy, azaz egyesület, ezért tagdíjat nem szedhettek. Viszont anyagi bázisra - fennmaradásuk érdekében - szükségük volt. Ezt két forrásból biztosították: évente egyszer önkéntességi alapon költségeikhez hozzájárulást szedtek össze, és megszervezték a népszerűnek bizonyult tombolajátékot, derül ki Hajnóczy Endre alapító tag 2001 januárjában papírra vetett visszaemlékező írásából.

Az elnökségi tagok felosztották egymás között az öszszejövetelek havi programjának megszervezését. A '70-es években Hajnóczy Endre szervezésében az "öregdiák" találkozón érte el a csúcsot a részvétel: 306-an voltak. A következő évben ismét vállalta volna a szervezést, azonban azt Erdei Mihály, az elnök hatalmi szóval lefújta. Ez is bizonyítja az akkori politikai szemléletet.

Műsoraikban évente legalább egyszer szerepel egy-egy beszámoló a szülőváros életéből. A város vezetése kezdettől évi 10 ezer forinttal támogatta a Baráti kört, továbbá a találkozókra a szentesiek számára egy buszt finanszírozott. 30-40 fő vesz részt az összejöveteleiken Szentesről. Egy-egy találkozó beszélgetéssel kezdődik, majd fél-egyórás műsor következik. "Igyekeztünk színvonalas kultúrműsorokat szervezni. Többször fellépett nálunk Pitti Katalin Leblanc Győzővel, Berkes János (szentesi szüleik jelenlétében), továbbá Váradi Hédi, Német Marika. A '70-es évektől elévülhetetlen érdemei voltak haláláig a szentesi Dorogi Zsigmondnak, aki a Magyar Rádió irodalmi részlegének vezetője volt, mert az ő közbenjárásával több neves színész tisztelte meg műsorával baráti körünket. Mint például: Moór Marianna, Szabó Gyula, Avar István, a szentesi Őze Lajos, Oszter Sándor, Sinko-vits Imre, Agárdi Gábor"- írta Hajnóczy Endre.

A kör történetében a rendszerváltás után az új elnök dr. Kása Imre lett, azóta is ő vezeti a társaságot.

A szentesi csoport minden hónap első péntekén utazik fel Budapestre. Találkozóhelyükre, a Nyugati téri MÁV bevételi központ nagytermébe rendszeresen valamilyen műsort is szervez Csergő Judit, az itteni vezetőjük. Az utóbbi néhány alkalommal például Nagy Géza Balázs az első szentesi templom történetét feldolgozó könyvével ismertette meg a fővárosi hallgatóságot. Bácskai Mihályné pedig Balázs Andrásné Ültessetek hibiszkuszt! című életrajzi könyvét méltatta. Dr. Gyu-ricza Csaba, a Gödöllői Egyetem docense is vendégük volt, aki életútjáról, szentesi kötődéséről beszélt. Mintegy 20 éve már, hogy júniusban a szentesi szervezet vacsorával és programmal látja vendégül a Baráti kört. Legközelebb június 13-án jönnek a pestiek, akiknek az utóbbi 1-2 évben kedvelt találkozójukká vált a lecsófesztivál is szeptember első szombatján.

Utánpótlásuk sajnos nemigen van, ezért a Baráti kör szívesen látna soraikban új tagokat. Akik csatlakozni szeretnének, megtehetik a 63/316-131-es, vagy a 30/ 505-4131-es telefonszámon.

Darók József