Vármegyénk egykori főispánja

Százhetven éve született dr. Zsilinszky Mihály történetíró (I.)

Zsilinszky Mihály főispán (1890 körül)

Csongrád vármegye és Szentes város viszonya az 1860-as évek második felétől jelentősen megromlott. A mélyben dúló ellentétek egyik oka politikai természetű volt: a túlnyomórészt függetlenségi 48-as eszmeiségű szentesiek nehezen viselték, hogy a vármegyei vezetés "behódolt" az 1867-es kiegyezést megtestesítő kormányzatnak. Az ellentétek fokozódásához hozzájárult az is, hogy az 1871-ben kinevezett új főispán - kiszombori Rónay Lajos - távol élt a megye székhelyétől, így a vármegye ügyeit az erős akaratú Stammer Sándor alispán szinte kénye-kedve szerint intézhette.

1889 tavaszán felröppent a hír, miszerint Rónay főispán váratlanul benyújtotta lemondását. Az új főispán kinevezését feszült várakozás előzte meg. Az elsőszámú várományos Stammer alispán volt, de végül Baross Gábor megbízott belügyminiszter álláspontja győzött, aki a kialakult állapotok javítása érdekében mindenféle helyi kötődéstől mentes személyt kívánt Csongrád vármegye élére állítani. A választása dr. Zsilinszky Mihály történészre, a Magyar Tudományos Akadémia tagjára esett. A 48-as ellenzék szócsövének számító Szentesi Lap örömének adott kifejezést, s terjedelmes vezércikkben köszöntötte az új főispánt. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy benne "egy európai műveltségű, hazafias érzet által vezérelt, rendkívüli munkássága által magát minden téren fényes kitüntetésre érdemesítette, széles látókörű férfiút nyer megyénk". A lap nem titkolta, hogy sokat vár az új főispántól, mindenek előtt a megyében uralkodó áldatlan állapotok felszámolását.

Ki volt ez a személy, aki ily mértékben elnyerte a szentesi ellenzék bizalmát?

Békéscsabán született 1838. május 1-jén, szlovák eredetű, evangélikus vallású paraszt szülők gyermekeként. Elemi iskoláit szülőhelyén és Orosházán, a gimnáziumot Szarvason végezte. 1858-ban a pesti egyesült protestáns teológiai akadémia hallgatója lett, ahol két évig bölcsészetet és teológiát tanult. Ezt követően a hallei és a berlini egyetemre ment, majd beutazta Németországot, Svájcot, Franciaországot és Olaszországot.

1861-ben a szarvasi főgimnázium tanárává választották, ahol történelmet és magyar irodalmat tanított. A tanítás mellett ismeretterjesztő előadásokat tartott, tankönyveket írt, történelmi munkákat fordított francia és angol nyelvből. 1866-tól sorra jelentek meg önálló történelmi dolgozatai, köztük például a Szarvas történetét áttekintő kismonográfia (1872). Tanárkodása 13 éve alatt húsznál több számottevő munkát publikált.

Az 1874. esztendő tragikus eseményeket hozott Zsilinszky számára: elvesztette fiatal feleségét (Haan Karolinát), egyik gyermekét és apját is. A csapások elől a munkába menekült. Megvált a gimnáziumtól, és aktívan bekapcsolódott a megyei, ill. az országos kulturális és politikai életbe. 1874 nyarán őt választották a Békés Vármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat főtitkárává, mely tisztségét 12 évig viselte. Az érintett időszakban szerkesztette a társulat évkönyveit, amelyekbe ő maga 23 írást adott. Tudományos munkássága alapján 1878-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává fogadták.

1875-ben hét hónapig szerkesztette a Gyulán kiadott Békés c. társadalmi hetilapot, amelyben közzétette politikai nézeteit. A Balközép-párt szimpatizánsaként támogatta a fúziót a Deák-párttal, és a megalakult Szabadelvű Párt színeiben 1875 nyarán a gyomai választókerület országgyűlési képviselőjévé választották. Két cikluson át ezt a kerületet, 1881-87 között pedig szülővárosát képviselte a parlamentben.

Ilyen előzmények után érte a magas megtiszteltetés: az uralkodó 1889. máj. 6-án őt nevezte ki Csongrád vármegye főispánjává. Amint utaltunk rá, a Szentesi Lap lelkesen üdvözölte Zsilinszky kinevezését, külön kiemelve, hogy: "Egy olyan ember ő, kit tehetsége, és munkássága emelt a köznapi színvonal fölé; ki fényes előnév és nagy vagyon nélkül, önerején küzdötte föl magát azon magaslatra, hogy embertársainak bizalmát, a tudományos világ méltó elismerését, s a kormánynak figyelmét, bizalmát kiérdemelje arra, hogy vezetésére egy vármegye kormányzása bízassék."

"Szentes talán soha nem volt oly ünnepélyesség színhelye, mint június hó 4-én, Zsilinszky Mihály, megyénk új főispánjának bevonulása alkalmából" - írta az újság. Az állomást gyönyörűen feldíszítették, a megyeházáig vezető főutat végig föllobogózták, a zsinagógánál egy impozáns diadalkaput állítottak fel. A városi tisztviselők és képviselők díszes fogatokon vonultak az állomásra, a menet élén 36 fős lovas díszbandérium haladt. A főutca két oldalán ezrekre menő tömeg. Sarkadi Nagy Mihály polgármester üdvözlő szavai után felharsant a lelkes éljenzés. A vonatról leszálló Zsilinszky Mihály meghatottan mondott köszönetet a szíves fogadtatásért: "Ha volt hely, hová valaha örömmel mentem, akkor Csongrád megye szíve, e város az, hol ily kitüntető szívélyes fogadtatásban részesülök. Biztosítom önöket, hogy ami csekély tehetség bennem van, amit a múltban tettem, jövőben kettőzött erővel fogom azt érvénye-síteni. Tartsák meg azon bizalmat és szeretetet, mellyel fogadtak, mindaddig, míg arra érdemes leszek. Én igyekezni fogok arra mindig érdemesnek lenni." Beszédét követően szűnni nem akaró lelkes éljenzés hangzott fel.

Május 5-én megtörtént Zsilinszky főispán ünnepélyes beiktatása. A személye iránti szimpátia tovább nőtt, amikor október elején feleségével (Reöck Ilonával) és három fiával együtt beköltözött a szentesi megyeházára, és végre birtokba vette a hat éve üresen álló főispáni lakosztályt.

Labádi Lajos