2008. április 25.

Harruckern bronzból

Szobor őrzi a városépítő földesúr emlékét

Egy tervezett szoborcsoport első darabja lesz a Harruckern János György bárót, Szentes egykori földesurát ábrázoló alkotás.

A mellszobrot a csongrádi Máté István szobrászművész a báró halálának 266. évfordulójára készítette el bronzból. Régi vágya válhat hamarosan valóra a civil szervezetnek azzal, hogy méltó emléket állítsanak a korabeli Szentest felvirágoztató földesúrnak. Addig is, ideiglenes helyen, a megyeháza aulájában helyezte el a Városszépítő Egyesület a művet. A korábban gipszből elkészített szobor a városháza közgyűlési termében állt, a bronz alkotás április 18-i megyeházi bemutatását az indokolta, hogy a báró 1742-ben ezen a napon hunyt el Bécsben. Egy másik nevezetes dátum is szóba került az egyesület által szervezett eseményen: augusztus 10-én lesz 285 éve Harruckern báró beiktatásának, vagyis ekkortól a város földesuraként kiváló érzékkel, eszét, vagyonát arra használta, hogy életlehetőséget adjon az ittenieknek. Makra Zoltán, az egyesület elnöke kitért arra is, hogy a hazánkban furcsa, szinte kimondhatatlan nevű Harruckern János György apja takács volt, s bizony alacsony sorból küzdötte fel magát. A hadsereg élelmezés központjának Szentest tette meg, s szolgálataiért a császártól magyarországi földbirtokokat kapott. Hogy a gyér lakosságú, értéktelen vidéket benépesítse, földesúr a jobbágyokat jelentős kedvezményben részesítette, valamint biztosította a vallásszabadságot. 1906 és 1942 között a mai Ady Endre utca viselte a báró nevét, rendszerek jöttek-mentek, de nem kapta vissza.

1994-ben dr. Molnár Gyula kezdeményezte egy köztéri szobor, sőt szoborcsoport felállítását, s egy másik lokálpatriótával, a levéltáros Labádi Lajossal segítségért fordultak a város vezetőségéhez - minden ciklusban. Elakadt az ügy, bár egy gipszszobor elkészült.

Ez a 14 év nem olyan nagy idő, fogalmazott Makra Zoltán. Szerinte sok minden kellett ahhoz, hogy megvalósuljon a kezdeményezés, főként akarat. Összefogás hozta meg az eredményt: a Nemzeti Civil Alapprogram, a megyei önkormányzat, a város önkormányzata támogatásával és részben adományokból jött létre az első szobor. Kezdetben a Kossuth térre képzeltek el egy pantheont, ám a tér azóta sokat változott, nekik is módosítaniuk kellett terveiket. Jelenleg folyik az engedélyeztetési eljárás a köztéri mellszobor felállítására, végleges helye a református nagytemplomban a támfalak közében lenne. Szeptember-október környékére tervezik a felavatást, az időpont a templom rekonstrukciós munkálataitól függ.

Makra Zoltán azt mondta, ősszel, a felavatásra sok embert várnak, s gondoskodni fognak róla, hogy mindenki megismerje báró Harruckern érdemeit.

Darók József