2008. március 14.

Maradnának a Móriczban

A Szentesi Művelődési Központ évadnyitó megbeszélésén ismét összegyűltek az intézményhez tartozó, abban helyet kapó szakkörök, klubok vezetői egy megbeszélésre az ifjúsági házban.

Varróné Szabó Ildikó, aki tavaly szeptember óta megbízott igazgatóként irányítja a művelődési központot, a tájékoztatón elmondta: múlt évben ötmillió forinttal kaptak kevesebbet a költségvetésükhöz képest az önkormányzattól, s ez komoly érvágást jelentett számukra. Idén másként csinálták meg költségvetésüket, rendezvényekre kellett lebontani.

Az önkormányzat közben úgynevezett profiltisztításba kezdett. Talán a legkomolyabb változás, hogy a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központot áprilistól a művelődési központhoz csatolják. - Profilját tekintve hozzánk is illik, véleményezte Varróné. Az eddig a városi könyvtár irányítása alá tartozott intézménnyel annak kétéves működése során egymásra voltak utalva, pontosabban a konferencia központ volt az ifjúsági ház technikájára utalva, magyarázta az igazgatónő. A művelődési központot illetően két variációban gondolkodtak az illetékesek: ahogyan eddig, önkormányzati intézményként, vagy pedig júliustól mint kft. működne tovább. - Ez utóbbinak viszont csak akkor lett volna értelme, ha az intézményüknek több milliós nyeresége lenne, mondta Varróné. Így aztán minden marad a régiben.

Szóba került a Móricz Zsigmond Művelődési Ház bezárása is. A megbízott igazgató szerint a Móricz, ha lakat kerül rá, a bezárt régi épületek sorsára jutna, vagyis elkerülhetetlenül pusztulásnak indulna. Márciustól már be akarták zárni, de előrehaladás az ügyben, hogy június 30-ig a kultúra munkatársai dolgozhatnak az épületben. - Próbálunk lobbizni annak érdekében, hogy továbbra is használatunkban maradjon, tette hozzá Var-róné. Elárulta azt is: tudomása szerint szó van arról, hogy civil házakra lehet majd pályázni, s erre a célra a Móricz éppen megfelelne. Elkészült még tavaly egy akcióterv arra az esetre, ha bezárnák az épületet, de az intézményvezető bízik abban, hogy nem lesz rá szükség.

A művelődési központ szakkörei, klubjai közül több is a Móriczban tartja összejöveteleit, így nehezen viselnék, ha távozniuk kellene. Például a nyári sakktábort Kőhalminé Forrai Julianna már tizedszer készül megszervezni az épületben, időpontja június 30-a utánra esne. A mozgáskorlátozottak is maradnának, hiszen a számukra kiszemelt sportcsarnokban nem megoldott az akadálymentes közlekedés. Dr. Horváth György, a kertbarátok elnöke úgy véli, a megyeházán vacsorás összejövetelt tartani problémás, az ételek-italok tárolási nehézségei miatt.

Jó hírrel szolgált viszont a mindig méltán büszke Mélykutiné Németh Kornélia: a Pengető Citerazenekart a KOTA (Kórusok Országos Tanácsa) zenekar kategóriában díjra jelölte.

D. J.