Több színpadon rendezett

Sokszor találkozhatunk a televízió képernyőjén, vagy az újságok hasábjain volt szentesi drámaisokkal, akik sohasem feledkeznek meg emlékezéseikben a Bácskai névről. Miska bácsiról és Erzsike néniről mesélnek, valamint arról a négy évről, melyek beleivódtak lelkükbe, s melyek akarva, akaratlanul személyiségük kibontakozásában döntő szerepet töltöttek be. Szívesen idéznek fel történeteket a gimnáziumról, a diákszínjátszásról, a próbák feledhetetlen hangulatáról, s az első színpadon töltött percek varázsáról.

Miska bácsi munkáját azonban nemcsak diákjai, hanem a szakértők is elismerik. Legutóbb - mint ahogy arról lapunk is beszámolt - dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter adományozott Csokonai Vitéz Mihály Alkotói-díjat a magyarországi diákszínjátszás meghatározó személyiségének.

Bácskai Mihály még szegedi egyetemistaként ismerkedett meg a színpadi munka fortélyaival, tagja volt az egyetemi színpad lelkesen nyüzsgő csapatának, s esténként 10 forintért statisztált a szegedi színházban. - Az ember megkapja a masztix-et, és akkor már nehéz szabadulni tőle - mondta Miska bácsi, aki a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium kezdő tanáraként rögtön színjátszó csoportot alakított az iskolában. Egy év után azonban áthelyezték Szentesre, ahol folytatta tevékenységét, szavaival élve röpke ötven esztendőre teremtett magának programot ezzel.

Miska bácsi így folytatta: - Feleségem végig mellettem volt, a szegedi egyetemi színpadi éveimben, és azután is az összes színjátszó csoportomnál. Ő végezte a finommunkát, ő tanította a csapatot verselni. Gyönyörű hangjával, kifejező beszédtechnikájával példája volt mindig a csoportoknak - mondta.

Épp nem volt színjátszás a városban, amikor Szentesre kerültek, de kapóra jött, hogy egy Mikulás-estet kellett szervezni, mert a negyedikeseknek szükségük volt némi pénzre, hogy tablót készíttessenek. Nagy sikert aratott a műsor, s a végzősök kedvet kaptak a szerepléshez. Még abban a tanévben feldolgozták és a környező falvakban is bemutatták Moliére: A Fösvény című darabját, melyet egyetemi éveiből hozott magával Szentesre.

- A többi színdarabot az alkalom szülte, egyik hozta a másikat. Egészen eredeti volt a ballada feldolgozás, amelyekből összefüggő műsort előtte nem állítottak össze mások. Ez volt az úgynevezett szentesi játék, melyben balladafüzérekből alkottunk vidám műsorokat. Közben bábjátékokat rendeztünk, s arra is volt példa, hogy párhuzamosan több felnőtt színjátszó csoport működött - mesélt a városban töltött első néhány évükről Bácskai Mihály.

Majd 1974-ben Várkonyi Zoltán vetette fel az ötletet, hogy jó lenne színész osztályokat kialakítani a gimnáziumokban. A minisztérium ezt előbb nem akarta engedélyezni, majd három intézményben létrejött a drámai tagozat kísérleti jelleggel. Aztán egyszer csak, minden ok nélkül le akarták állítani a tagozat működését. Nagy volt a felháborodás és megmaradt a drámatagozat, sőt az első négy-öt évben a Színművészeti Főiskoláról még le is jöttek a tanárok felvételiztetni, s az iskola öt diákját rögtön érettségi után felvették a szolnoki színházba.

- Később nemcsak magyar dramaturgiával foglalkoztam, hanem megrendelésre orosz, angol és francia nyelvű darabokat is rendeztem. A '90-es évek végén például a francia nyelvű országos színjátszó fesztivált is megnyertük Az ember tragédiája paródiájával, melyben kizárólag francia tagozatos tanulók szerepeltek. A darabbal eljutottunk Franciaországba, a nagy fesztiválra, ahol be akartuk bizonyítani, hogy nem a szavak a legfontosabbak a drámában, hanem a színpadi cselekvés. Közös munkával stílusvariációkat adtunk elő, 7-8 szóhoz különböző jeleneteket alkottunk, melyből létrejött egy egyedi színdarab. Hamarabb, egy másik franciás csoporttal a Hamupipőkét vittük színre, s a bécsi fesztiválig jutottunk - emlékezett vissza Miska bácsi, aki szerint a próbahangulat sokszor érdekesebb, mint maga az előadás. Igazi próbahangulat kell ugyanis ahhoz, hogy jó előadást lehessen csinálni. Variációkat kell kipróbálni, hogy színpadra lehessen vinni egy-egy darabot. A próbákon feloldódnak a szereplők, s igazán az a vidámság és az őszinte emberi kapcsolatok színhelye, ott felejthetetlen és megismételhetetlen pillanatokat élnek át együtt a színjátszók, akik mindannyian egyaránt kedvesek a tanár úr szívében. Azok a tanítványok is, akik soha életükben nem mondtak el egyetlen verset sem.

Miska bácsi nagyon örül annak, hogy a tagozat több évtized után még mindig él, fejlődik, s a diákok szép sikereket érnek el napjainkban is. Szerinte ez azt mutatja, hogy nem homokra alapozták annak idején a drámatagozat létrehozását, melyben bevallása szerint nagy segítséget jelentett az is, hogy munkájuk során több olyan kollégával hozta össze őket a sors, akik a tanításra nem foglalkozásként, hanem hivatásként tekintettek.

Cseh-Lakos