2008. február 8.

Adóterhek

Novemberi ülésen döntött a képviselő-testület egyes önkormányzati adómértékek emeléséről. Azt követően lapunk is beszámolt a határozatokról. Alábbiakban - olvasóink kérésére - ismét közzé tesszük a változással érintett adónemeket.

Építményadó (a vállalkozási célú épületek, épületrészeket terheli, tehát ez még nem az az ingatlanadó, amelyről esetleg 2009-től beszélhetünk): mértéke eddig 300 forint volt négyzetméterenként, ez 400 forintra emelkedett. Mint azt Ton-nesné Kiss Ildikó irodavezetőtől megtudtuk, a változásról mindenegyes érintett adóköteles külön határozatot kap, mellékelve hozzá a fizetési határidőt és a csekket is. A másik: a magánszemélyek kommunális adója. Itt az adó mértéke belterületen 3000 forint volt adótárgyanként, január 1-jétől 5 ezer forint lett. A földterületű adótárgyak esetében 2000 ezer forintról 3500 forintra emelkedett adótárgyanként. Ezek a határozatok most készülnek, a kézbesítők napokon belül hordani kezdik a tértive-vényes leveleket - tájékoztatott az irodavezető.

- A kommunális adónemben most jár le egy nagy adózói kör adómentessége, akik 2002 decemberében a csatornahálózat kiépítéséhez lakástakarék-pénztári szerződést kötöttek, és 2003 január 1-jétől 2007. december 31-ig, tehát 5 éven keresztül mentességet élveztek a fizetés alól. Ez most 3 ezer 590 adózót érint, ők kapnak első körben értesítést arról, hogy az adókötelezettségük megszűnt, és ez év január 1-jétől már fizetniük kell. A fizetési kötelezettséget a korábbi időszakban benyújtott bevallások alapján állapítjuk meg, tehát ha valakinek ezen időszak alatt valamilyen változás állt be például a tulajdoni hányadban, vagy a tulajdonosi esetleg haszonélvezői viszonyban, és eddig nem jelentkezett az adóhatóságnál a bevallás módosítása érdekében, kérjük, minél előbb tegye meg azt. Második körben kapják a kiértesítést azok, akik eddig is adóztak, nekik csak az adómérték emelkedésről megy ki a határozat. Ez 7 ezer 200 ingatlantulajdonost érint - mondta Tonnesné Kiss Ildikó.

Szűk kört, a kereskedelmi és magánszálláshelyek üzemeltetőit érinti ezen a téren a tartózkodási idő utáni idegenforgalmi adó. Itt 100 forint/fő/éjszaka volt az eddigi adókötelezettség, ez most 200 forint lett egy főre és éjszakára. Az érintettek megkapták az önkormányzati rendeletet, a bevallásokat.

A gépjárműadónál tavaly törvényi előírások miatt a személyszállító járműveknél áttértek a teljesítményadózásra (a kilowatt és az életkor együttesen adja az adó mértékét). 2008-ban a 2004, 2000, 1996 és 1992-es gyártási évű autóknál változik az adókötelezettség. Esetükben csökkent az adó mértéke. Ők kapnak csak külön határozatot, azok pedig, akiknek az adója nem változott, az egyenlegértesítővel kapja meg a márciusi csekkeket.

- A fizetési határidő március 15-e, illetve az ünnepnapot követő 17-e. Addig lehet késedelmipótlék-mentesen megfizetni az első félévi adót. És még valami: március 31-ig kell benyújtani a talajterhelési-díj bevallását. Ebben, de más adózási kérdésben is szívesen segítünk. Kérjék az 510-300-as számon az adócsoportot - tájékoztatta lapunkat Tonnesné Kiss Oldikó.

Lovas József