"Emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel!" A katolikus templomokban ezekkel a szavakkal kezdik a nagyböjti szentidőt: a húsvétra való készülődés negyven napját. Ettől a liturgikus felszólítástól kapta a nagyböjt első napja a nevét: hamvazó szerda. E napon a pap hamuval rajzol keresztet a hívő homlokára, s így figyelmezteti: ember, jusson már eszedbe, hogy te is sorra kerülsz, és el fogsz menni! Ezért próbálj lassabban élni! Vagyis ne spórold el magadtól azt az időt, melyet a csendes elgondolkozásra fordíthatnál. Napjaid számlálva vannak, ne rövidítsd őket azzal, hogy időt nem adsz magadnak az elmélkedésre, s legfeljebb csak arra vagy hajlandó, hogy mások gondolkodjanak helyetted.
Éppen e farsang végi cikk megírásának reggelén beszélt a Kossuth-adó arról a veszedelemről, hogy lassan-lassan már csak félszavakkal fognak beszélni a következő nemzedékek, mert már a szavak szép kimondása is luxusnak fog számítani. Aminek aztán az lesz a következménye, hogy az embernek született élőlény nem fog ráérni, hogy emberré váljon.
Ennek következtében aztán feltartózhatatlanná válik egy olyan visszafejlődés, melynek végeredménye az lesz, hogy csak megszámozott szavazó automaták leszünk azok uralma alatt, akik számítógépeik segítségével manipulálni tudják a náluk gyorsabban visszafejlődött embertársukat.
Ezért valóságos önvédelemnek lenne jó tekintenünk az emlékezés képességének megújítását. Erre figyelmeztet a hamvazás szertartása, mely sokkal több, mint egyszerű ceremónia. Az a kis szürke hamu az ember homlokán figyelmezteti a homlok mögötti agysejteket arra, hogy ne váljanak a felejtés eszközévé.
Ezzel kapcsolatban hadd említsem meg a Biblia két óriásának intézkedését. Mózes, a zsidó nép vezére, mielőtt kiszöktette volna népét az egyiptomi fogságból, előre elrendelte annak évenként visszatérítendő emlékezetét. Jézus pedig mielőtt meghalt volna az emberiségért, elrendelte az úrvacsorát az ő emlékezetére. Ide vezethető vissza a zsidók és keresztények húsvétja.
Két figyelmeztetés: minden, ami az emberiség javát szolgálja, elsősorban az emlékezés segítségével fejti ki tartósan a hatását. Ezért kimondhatjuk: kész életveszély, ha például az ifjúság neveléséből kihagyjuk a történelmi múlt tisztességes tanítását! Hogy legyen jövője annak a népnek, melynek nincs emlékezete. Akik nem tudnak nagy eseményekre és nagy emberekre emlékezni, azok a percemberkék rabszolgáivá válnak. Törpék játékszerévé. Ezek csak ricsajozni tudnak, hogy ne legyenek hallhatók a jövőt építő prófétai tettek és üzenetek hangjai. Hogy se húsvétok, se 1956-ok ne legyenek többé! Kimondom: akik süketekké váltak a múltra, azoknak a jövőről még egy épkézlábnyi gondolatuk sem lehet. Aki tehát mer hinni a magyar jövőben, az énekelje az egyház énekét: "Hamvazkodjál, hívő lélek!"
Vági László