2008. február 1.

A gyülekezet megmentője

Kétszáznegyven éve hunyt el Gaál István prédikátor (II.)

Az 1747-ben épült templom alapköve

Gaál István a legnehezebb időszakban vette át a szentesi református gyülekezet vezetését. Mária Terézia 1742-ben elrendelte a protestánsok jogállását szabályozó, 1731-ben keletkezett ún. Carolina Resolutio végrehajtását, amely többek között előírta, hogy: a katolikus hit elhagyása büntetendő, vegyes házasságok csak katolikus pap előtt köthetők, a katolikus ünnepek megtartása a protestánsoknak is kötelező, a protestáns lelkészek a katolikus főesperességek felügyelete alá helyeztetnek.

Mivel Szentes lakossága a XVI. század közepétől szín református volt, az ellenreformáció felerősödéséből fakadó felekezeti súrlódások nem voltak jellemzők. Egészen 1742-ig, amikor báró Harruckern Ferenc lett Szentes földesura, aki katolikus iparosokat telepített a városba. S noha létszámuk elenyésző volt, 1746 nyarán helytartótanácsi rendelet intézkedett arról, hogy a reformátusoknak át kell adniuk az általuk használt templomot a maroknyi számú katolikusoknak. Ugyancsak ki kellett üríteniük a lelkész- és kántorlakot, valamint a fiú- és leányiskolákat. A végrehajtásra egy év haladékot kaptak.

1747. július 26-án tartották meg az utolsó istentiszteletet az ősi templomban. A krónikás feljegyzése szerint "Gaál István uram olyan szívre ható beszédet mondott, hogy a kőszikla is meglágyult volna tőle". A kezdeti levertséget hamarosan felváltotta a bizakodás, a tenni vágyás. Papp Lajos így írt erről: "Őseink nem csüggedtek el, a szenvedések megacélozták lelkeiket. Minél nagyobb volt a csapás, annál erősebbek lettek hitben, összetartásban és szeretetben. Igen, mert ott volt velük Gaál István nagy lelke, aki buzdította, lelkesítette őket, reményt ébresztett a csüggedőkbe, kitartást a lankadókba."

A hatóság által engedélyezett új, kisméretű templom alapkövét Gaál István lelkész helyezte el 1747. április 5-én. "A hívek vetélkedtek abban, hogy a költségeknek közadakozás útján előteremtsék. A szegény letette a hitnek oltárára az ő fillérjét, a vagyonosabb a forintját, a gazdag az ő aranyát és marháját" - jegyezte fel a krónikás. Amíg a templom elkészült (december 3.), a Vecseri Mihály főbíró udvarán épített deszkaszínben volt az istentisztelet.
Hivatalba lépését követően Gaál István új rendszabályokat vezetett be, és számos tekintetben megszigorította az egyházi fegyelmet. A presbitereket aktívabb tevékenységre serkentette, szigorú büntetést szabott ki azokra, akik huzamosabb ideje nem voltak templomban, vagy nem vették fel az úrvacsorát; hasonló eljárásban részesültek a "rendetlen életűek", a paráznák és házasságtörők. Új szokásokat honosított meg az eljegyzések, esküvők és keresztelők terén. Ez utóbbiakkal kapcsolatban jegyezték fel, hogy: "A szigorú következetességgel véghez vitt új rendtartás, rendet teremtett az egyházban; a nagy lakodalmak, dévaj mulatságok lassanként megszűntek, s a keresztelés békés családi ünnepséggé változott."

Amikor az új egyházi épületek végre felépültek, azt hihették őseink, hogy vége kálváriájuknak. Nem így lett. Az elkövetkező években iszonyú sáskajárás pusztította el a lakosság termését, majd hólyagos- és vörös himlő vitte el a gyermekek és felnőttek igen nagy részét. 1751-ben kiöntött a Körös és a Tisza, s az egész vidék víz alá került. Két esztendőn át tutajon és dereglyéken közlekedhetett Szentes, Szarvas, Orosháza és Hódmezővásárhely lakossága. Mindezek betetőzéseként 1760. április 7-én (húsvét másnapján) tűzvész ütött ki, amelynek következtében leégett a város kétharmad része. A tűz martaléka lett az 1747-ben épült templom, paplak és iskola. (Összesen 211 ház pusztult el.)

A kétségbeesésből ezúttal is Gaál István rázta fel a híveket. "Most a rettentő csapás borzalmai között tűnt ki e nagy prédikátor egész egyéniségének nagysága. Mintha szétosztotta volna lelkének érzését, úgy siettek hívei oda, ahol az ő buzdító, lelkesítő szavát hallották. Az ő hatalmas, a nagyok között is nagy lelkére volt az egyháznak ezekben a nehéz időkben szüksége, hogy el ne vesszen, meg ne semmisüljön."

(Folytatjuk)

Labádi Lajos