2007. december 21.

Pótolhatatlan pillanatok

Sokáig gondolkodtam azon, hogy melyik az a történet az életemben, amelyik a leginkább kifejezi a 40 éves városi hetilaphoz való kötődésemet. Ez a feladat számomra azért volt nehéz és egyben különleges is, mert ennek a lapnak közel két évtizedig csak olvasója voltam, valamint iskoláim, osztályom, esetleg a színjátszó kör vagy egy verseny kapcsán én magam is riportalanya lehettem. Azonban életem első 25 évében egyetlen általam leírt betű sem jelent meg ebben az újságban, mígnem egy borús novemberi délelőttön bekopogtattam a Szentesi Élet szerkesztőségének ajtaján. Két ember fogadott, rögtön hellyel kínáltak, majd beszélgetni kezdtünk "múltamról" és terveimről.

A lap jelenlegi felelős szerkesztőjének tanulmányaimat ismertettem, melyek között például teológiai, pedagógiai, pszichológiai kurzusok szerepeltek, valamint a színjátszás, az írott sajtó és a zene. Reméltem, hogy lehetőséget kapok arra, hogy egy-két cikk erejéig megmutathassam, hogy nagyon sok terület iránt érdeklődöm, s esetleg különböző témájú eseményekről írott tudósításokkal kezdhetem el városunkban írott sajtós tevékenységemet.

Életem legutóbbi éveiben a teológia tudománya játszotta a főszerepet, a többi színes, tudományos és kulturális terület pedig csak mellékszereplőként határozta meg napjaimat. Közel egy év elteltével mostmár mindenki előtt, tehát az olvasók előtt is bevallhatom, hogy például arra a mondatra számítottam Lovas József szájából: - Rendben van, nézzük meg mit tud. Írjon egy tudósítást a Bárdos Lajos Vegyeskar hétvégi fellépéséről. Esetleg: - Írjon egy önkormányzati eseményről. Talán: - Várunk öntől egy cikket egy hétvégi kézilabda meccsről.

Ezzel szemben a legkevésbé számítottam arra a néhány mondatra, amelyet a következőképp tudnék felidézni: - Ha már teológiai tanulmányokat is folytatott, akkor legyen kedves írjon egy cikket dr. Imre Ernő református esperes Soli Deo Gloria című könyvének bemutatójáról, s riportot is készítsen vele. Illetve egy másik cikkben Kovách Péter református lelkészt az építkezés kapcsán interjúvolja meg.

Hidegzuhanyként ért a kérés, hiszen mint azt az előbbiekben említettem széles érdeklődésemről szerettem volna tanúbizonyságot tenni. S ezután még jött a gyomorideggel teli telefonok hada, mert fel kellett hívnom a riportalanyokat, a fotóst - akit később saját gépével fényképezhettem egy szerep kapcsán - , kölcsön kellett kérnem egy diktafont, s életemben először újságíróként kellett bemutatkoznom szülővárosomban, ismerőseim előtt. A feszültség már ekkor is oldódni látszott, hiszen mindenki, akár kolléga, akár szentesi lakos kedvesen egyengette utamat. Később, amikor a felelős szerkesztő betegsége miatt, egyik napról a másikra minden külsős újságíró arra kényszerült, hogy többet írjon, s sokszor komolyabb témákban - például először írhattam tudósítást a képviselő-testület rendkívüli üléséről egy éjszaka alatt -, akkor is számíthattam mindenki segítségére.

Mindezt tetézte, hogy az adminisztrátor 40 fokos lázzal, tüdőgyulladással feküdt otthon, ezért a kéziratok gépelése is rám maradt. Ezt egyedül - ráadásul külsősként, szinte idegen környezetben - képtelen voltam teljesíteni, ezért barátaimmal éjszakába nyúlóan vertük a számítógép billentyűzetét, hogy a lapszerkesztésre összeálljon az anyag.

Persze olyan szituációk is voltak az utóbbi egy évben, mikor átfutott az agyamon, hogy miért kellett nekem ehhez az újsághoz kerülnöm. Nem szégyellem, hiszen az augusztusi 38 fokban, egyszerre több nagytestű kutya által kergetve mindenki átgondolja életét, s felmerül mindenkiben a kérdés, hogy: - Kellett ez nekem? Persze az újság célba juttatásáért mindent megtennénk, így a következő héten is kivehettem a részem öcsémmel együtt kézbesítőként, ebből a határozottan kalóriaégető sportból. De mindannyian ezt cselekednénk, hiszen semmi sem pótolhatja a nyomdai előkészületek utolsó perceit, a frissen nyomtatott újság illatát, s az olvasók Szentesi Életet fürkésző első pillantásait.

Az elmúlt egy évért köszönettel tartozom mindenkinek, aki olvasóként, riportalanyként, illetve munkatársként egyengette kezdeti lépéseim, s tanácsaival, információival segítségemre volt.

Cseh-Lakos Ilona