Száztíz éve született dr. Bugyi István professzor
1898. január 3-án, Szentesen született Bugyi István, Bugyi Antalnak és Eszes Máriának egyetlen gyermekeként. Középiskoláit Szentesen végezte, (egy év alatt két évet is elvégezve) 17 éves korában 1915-ben kapta meg a Szentesi M. Kir. Állami Főgymnasium érettségi bizonyítványát. Tanulmányait Budapesten, a Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi fakultásán folytatta. 1920. november 21-én orvosdoktorrá avatták. (Saját bevallása szerint ekkor lett "zöldfülő" orvosdoktor.) Egy évig a bécsi II. sz. sebészeti klinikán volt műtőnövendék. Bécsből hazatérve 1922 és 1924 között a szegedi egyetem sebészeti klinikáján Vidakovits Kamill tanszékvezető egyetemi tanár irányítása alatt sebész műtői/mai sebészeti szakvizsgának megfelelő/oklevelet szerzett. Ezt követően Klebersberg Kuno jóvoltából külföldi (Ausztria, Németország, Franciaország) tanulmányutakon vett részt. Hét évet töltött a budapesti Új Szent János Kórház sebészeti osztályán Manninger Vilmos irányítása alatt. Szülővárosa kórháza hazahívta és 1930. január 1-jétől dolgozott a sebészeti osztály élén, majd 1933-tól a kórház igazgató főorvosa kinevezést is megkapta. Nagy lendülettel fogott a kórház újjászervezéséhez. Új pavilonokat, műtőket, új osztályokat épített (új belgyógyászat, elme, bőr- és nőgyógyászat, tbc és gyermekosztály, központi laboratórium). 11 nagysikerű országos ankétot szervezett, 110 közleményt és 10 könyvet írt. Számtalan kitüntetés birtokosa. Talán születési rendellenességének, vagy a városhoz való hűségnek tudható be, hogy két egyetemi katedrát (Szeged, Debrecen) is visszautasított. A magyar sebészet számára ez feltétlenül hátrányt, míg a kórház és a város fejlődésének mindenképpen előnyt jelentet. 1960 és 1961-ben jelent meg kétkötetes 1998 oldalas Gyakorlati sebészet című könyve, melyből évtizedeken keresztül és még ma is sebész és orvos nemzedékek tanultak. Sokoldalú és közvetlen ember volt, tudásával, viselkedésével közéleti szerepvállalásával nagy tekintélyt és főleg tiszteletet vívott ki magának. Munkahelyére városszerte ismert kerékpárjával járt,1981. április 3-ig, halála napjáig.
Nagy kár, hogy már csak az emléke él tovább az ország sok műtőjében és sebészeti osztályain, beszélgetések, műtétre való készülődések között. Nagy szükség lenne főleg most a gazdasági és morális válságban élő országnak a tanácsaira. Biztosan szívesen válaszolna és adna tanácsot, miután akkurátusan megtömte a pipáját, rágyújtott és lassan beszélni kezdett. Biztosan elmondaná, hogy nyitott szemmel és fülel járjunk, ne hagyjuk, hogy a különböző társadalmi csoportokat ügyes és nyájas beszéddel kijátsszák egymás ellen (beteget az orvos ellen, vasutast az utassal szemben, egyetemistát a nyugdíjassal, petárda robbantót a nem robbantóval szemben). Biztosan elmondaná, és leírná, hogy a mai magyar egészségügyben dolgozók mindent megtesznek a betegekért és példa nélküli, hogy a GDP 3,8 százalékából, amire ma az egészségügyre költenek mégis létezik és működik a magyar egészségügy, de az egyedül az itt dolgozó nővéreknek, műtősöknek asszisztenseknek, orvosoknak, takarítóknak, adminiszráto-roknak köszönhető, hogy elhivatottan végzik munkájukat szidalmak és meg nem értések közepette teszik a dolgukat amíg lehet.
Biztos vagyok benne, hogy kórházunk névadója teljesen más jövőt kívánt az orvosoknak, nővéreknek. Nekünk most ilyen körülmények között kell emlékeznünk, fejet hajtanunk dr. Bugyi István professzor úr előtt.
Dr. Papp Zoltán