2007. december 21.

Egész héten karácsony

Egész héten ünnepel a Szentesi Gondozási Központ a karácsonyt megelőző napokban. Szerdától szombatig mind az öt intézményükben karácsonyi ünnepséget rendeznek ellátottaik részére, ekkor kapják meg a város ajándékát.

Elsőként, december 19-én a Nagyörvény utcai II. számú idősek otthonába látogatott el Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő, valamint Ollai Istvánné képviselő, a szociális és egészségügyi bizottság tagja, hogy átadják az önkormányzat ajándékcsomagjait.

Egy-egy adventi gyertya égett az ünnepi asztalokon az idősek klubjában, ahol először Szirbik Imre köszöntötte az ellátottakat és a munkatársakat. Az ünnep a befelé fordulásé és a kitárulkozásé is egyben, vegyük észre, akik körülöttünk vannak, mondta a polgármester, s azt kívánta: az ajtók nyíljanak ki azok számára, akiknek az év magányosan telik. Ollainé úgy fogalmazott, már hazajárok ide, most sem jöttünk üres kézzel. A gondozónőknek is külön csomaggal köszönte meg munkájukat. Hálás az adományozóknak is, és boldog karácsonyt kíván mindenkinek. Horváth Imre, a felsőpárti református egyház diakónusa is szólt a hallgatósághoz, majd az ellátottak karácsonyi mese szereplői voltak.

Összesen 283 csomagot osztanak ki a héten, ebből ezen a helyszínen 40-et adtak át, valamint külön tizenhármat a fekvőbetegeknek.

Hosszú évek hagyománya az önkormányzati ajándékosztás, abban viszont újítás történt, hogy a gondozási központban úgy gondolták, legyen helyben jól használható ajándék is az intézmények karácsonyfája alatt. Ezért említette a Nagyörvény utcai ünnepségen Pus-kásné Halál Ágnes, a gondozási központ igazgatója, hogy a vezetőség ajándéka már kicsit hamarabb megérkezett, hűtőszekrény formájában. Minden telephelyükre juttattak valamilyen használati tárgyat, magnót, foglalkoztatási eszközt, bútort, hol mire volt legnagyobb szükség. Kezdetben csak három intézményükben rendezték, most már a nappali közösségi pszichiátrián és zárásként a hajléktalan segítő központban is lesz karácsonyi ünnepség.

D. J.