2007. november 9.

A 21. század sportja

Edzőváltás a '91-eseknél

A sportegyesületeknél általában akkor szokott edzőváltás lenni, amikor hoszszabb távon eredménytelenül szerepelnek. A Szentesi VSC '91-esek" rögbi csapatánál az eredményes helytállás ellenére Törőcsik Sándor helyett Dobos Attila vette át a stafétabotot. A távozó edző azt mondta: nyolc kemény év után belefáradt. Kell a frissítés.

Dobos Attila 36 éves. Alapító tagja a szentesi rögbicsapatnak. A játékos-edző következőképpen kezdte a beszélgetést.

- Mi teljesen amatőr alapokon működünk. Mindent magunknak teremtünk meg, hozzátéve azt, hogy a Vasutas SC évek óta jelentősen támogatta együttesünket. Tizenhat éves fennállásunk óta hullámzott a teljesítményünk. Igyekeztünk és ezután is próbálunk fennmaradni. Az előző pontvadászatban megszerzett bronzérem, ebben a megerősödött NB I-es bajnokságban sikernek mondható. Mi is próbálkozunk utánpótlás-neveléssel, hiszen többen kezdik felismerni, hogy a rögbi a 21. század sportja. Az újnak szükségét megéreztük, tenni kell valamit annak érdekében, hogy a szentesi csapat szervezetten, igazi klubként tudjon működni. Ez lehet a feltétele annak, hogy a rögbi Szentesen megmaradhasson. - mondta el az edző.

- Azok a problémák nálunk is megvannak, mint a pólósoknál. Egyetem és főiskola hiányában nálunk kinevelt rögbisek sem maradnak városunkban. Elkezdtünk egy olyan munkát, amivel szeretnénk megalapozni egy jövőbeli fiatal gárdát, ami továbbra is amatőr szinten működne, de pénzt egyetlen játékosnak, edzőnek sem tudunk adni. Nem nagyon lepődtem meg azon, hogy én lettem az edző. Szerettem volna a dolgokat kézbe venni. Az elsődleges cél, hogy próbáljunk meg szervezettebben működni.

- Mennyire kész csapatot vett át?

- Sajnos nem kész a csapat. Sok gondunk van, a legnagyobb, hogy Szentesen nincs játékos. Akik valamikor Szentesen kezdtek rögbizni, azok elmentek a városból. Igazából nem tudunk csapatként működni, edzéseket tartani amiatt, hogy a játékosok egy része nem a városban él. Lehetőségeink nem ideálisak, és mégis gyökeret tudtunk ereszteni egy olyan sportban, ami Szentesen teljesen újdonság volt.

- Tervek az egyesületben?

- Jó néhányan már az idősebb generációhoz tartozunk. Találjunk négy-öt fiatal játékost a csapathoz, akiket egy év alatt szeretnénk felhozni, a felnőttek technikai szintjéhez. Tegyük rendbe az együttes szervezeti gondjait. Ami a gárda szereplését illeti, a problémák ellenére, reálisnak látszik a harmadik hely megtartása vagy esetleg egy hellyel való előrelépés a bajnokság végén. A feladat nehéz, hiszen az ezüstérmes helyre négy együttesnek van egyforma esélye.

Dunás V. Zoltán