2007. november 9.

Kocsmai csiki-csuki

Számítanak a lakosság véleményére

Illusztráció

Az önkormányzat képviselő-testülete az "Ifjúságvédelem az iskolán kívül: kiskorúak alkohol- és drogfogyasztása" tárgyban intézkedési tervet fogadott el a 128/ 2007.(V.25.) Kt. sz. határozatával. Ennek része, hogy a képviselő-testület helyi rendeletben kívánja meghatározni, hogy a szórakozóhelyek egységesen zárjanak be hajnali három órakor. A döntésnek megfelelő előterjesztés elkészült, de a rendelet-tervezetet a képviselő-testület nem fogadta el, arra utasított, hogy az érintettek véleményét is kérjük ki e kérdésben.

Városunkban összesen tizenhét vendéglátó egység tart nyitva - többnyire csak péntek és szombat éjjel - éjfél után is, általában két óráig, ezen belül öt olyan vendéglátó egység van, amelyik hajnali négy-öt óráig is nyitva van.

A szórakozóhelyek kötelező zárva tartási idejének elrendelése kettős célt szolgálna: a kiskorúak védelmét az alkohol- és drogfogyasztástól és attól, hogy bűncselekmények szabálysértések elkövetőivé vagy áldozataivá váljanak, illetve a város lakói nyugalmának, a város épségének és rendjének megőrzése.

Megállapíthatjuk, hogy a vendéglátóhelyek hajnali három órakor történő bezárása egyik cél elérésére sem alkalmas. Szóba kerülhet a szórakozóhelyek sokkal korábbi, éjféltől vagy egy órától történő kötelező zárva tartása is. Nézzük meg, hogy ennek milyen hatása lehet a kitűzött célok elérésre?

a./ a fiatalok szempontjából: 1. Lehetséges, hogy a szórakozó fiatalok egy része hazamegy, de valószínű, hogy nagyobb része nem. Ez utóbbiak vagy az utcán, vagy a felnőttek és a hatóságok által még kevésbé ellenőrizhető helyeken (pl.: magánlakásokban) folytatják a szórakozást. 2. Nem Szentesen, hanem más környező helységekben kezdik, vagy folytatják a szórakozást. Kérdés, hogyan jutnak oda, illetve hogyan jönnek haza, akkor, ha már a tömegközlekedési járművek sem járnak? Személykocsival? Ennek következményeibe bele kell gondolni.

b./ a felnőtt lakosság szempontjából: 1. Ha a szórakozóhelyek egy időpontban zárnak, akkor az összes fiatal egy időpontban kerül ki az utcára. Ennek nem az lesz a hatása, hogy éjjel csend és rend lesz városunkban. 2. Ha a vendéglátóhelyek bezárnak, akkor mindenki számára zárva lesznek. Egy-egy kivételt persze tehet a rendelet (pl.: a tervezetben is benne volt a lakodalom), de olyan kivétel nem lehet, hogy fiataloknak zárva, felnőtteknek meg nem. Néha pedig a felnőttek is szeretnének kikapcsolódni. 3. A szórakozóhelyen többen dolgoznak, rövidített nyitva tartással kevesebben. Ez munkahelyek megszűnését is jelentheti.

c./ a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek számára: 1. Bevételkiesést jelent, még azoknak is, akik eddig sem szolgáltak ki gyerekeket szeszes itallal vagy dohányáruval. Ez akár a vállalkozásukba is kerülhet.

A felsorolt érveket gondolatébresztőnek szántam. Kérem, szíveskedjenek megírni levélben vagy interneten véleményüket, javaslataikat arról, hogy az ifjúság védelmében, vagy a város rendjének megóvása érdekében rendeljen-e el a képviselő-testület kötelező zárva tartást a szórakozóhelyeken? Mi a véleménye az érintetteknek? Önök szerint mit kellene tennünk?

Csányiné dr. Bakró-Nagy Vera
aljegyző