2007. október 27.

Szirbik Gyurcsány tisztasági csomagjáról

A kormányfő által benyújtott tisztasági csomag része, hogy országgyűlési képviselő nem lehet polgármester és polgármester nem lehet országgyűlési képviselő is. Kettős funkciót nem láthat el. Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő tagja annak a csoportnak, amely ezzel kapcsolatban tárgyalásokat folytat Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A város első emberét - érintettként - a véleményéről kérdeztük.

- Magát a megfogalmazás szót szerencsétlennek érzem, mert a tisztasági csomag igazából azokra az anomáliákra irányul, amely elsősorban a pártfinanszírozásokkal, a Parlament működésével kapcsolatos - szögezi le Szirbik Imre. - Ami a képviselői megbízással bíró polgármesterek jogállását illeti, az a közigazgatási reform részéhez tartozik. A közigazgatási reform sokkal többről szól. Kezdődik például a kisebb Parlament kérdésével. Feltételezhető, hogy akár 2010-től megvalósuljon, de azt látni kell, hogy választási cikluson belül ennek a törvénynek a módosítása viszszamenőleg megváltoztatná a választási eredményeket. Másrészt, amikor valaki elindul egy választáson, annak legalább a végét kellene látnia, hogy mire vállalkozik. Aki feladatnak tekinti akár az országgyűlési, akár a polgármesteri tevékenységet, az arra programot alkot, az alapján kéri a választók bizalmát. Ezt időközben megváltoztatni nem szerencsés.

A polgármester így folytatta:

- A Parlamentben közel száz polgármester bír képviselői mandátummal. Az országgyűlési képviselői tevékenységet annak tekintem, hogy a város és térsége minél jobb helyzetbe kerüljön. A választási programom is erről szól. Abban, hogy a kórház kiemelt egészségügyi intézmény lett, hogy a Dél-alföldi Légi Mentőbázis Szentesre kerül, hogy jelentős pályázatokban a város sikerrel szerepel az a lobbitevé-kenység is benne van, amit a polgármester országgyűlési képviselőként meg tudtam oldani. Erre vállalkoztam, ezt az itt élők el is várják tőlem.

- Visszatérve a közigazgatási reformra, elfogadom, hogy kisebb legyen a Parlament, azt is, hogy a választási rendszer módosuljon. Azon is el lehet vitatkozni, hogy Magyarországon maradjon-e ez a vegyes választási rendszer, hogy egyéni körzetben és pártlistákon jusson be a képviselő. Az is egy álláspont, hogy csak egyéni körzetben megválasztott képviselők legyenek. Vannak arra is példák más országokban, hogy csak pártok között választhatók a képviselők. Ez utóbbi úgy érzem, idegen a magyar gondolkodástól.

- Fölvetettem a tanácskozáson is: kettéválasztjuk a polgármesteri és a képviselői posztokat, akkor kössük azt mandátumok számához. Mondjuk ki, hogy három ciklusban legyen választható. Ne alakuljanak ki a pártok körül olyan megélhetési politikusok, akik azért, hogy a pártlistákon kedvezőbb helyzetbe kerüljenek "mindenre kaphatókká válnak", mert ki kell szolgálniuk a pártjukat azért, hogy a következő választásokon esélyt kapjanak. Azok az emberek vannak a céltáblában, akiket kétszer is megválasztottak a polgárok. A településen él egy bizonyos népbizalom irántuk, és a személyére voksoltak. A polgármesterek kiesése a parlamentből azt a komoly dilemmát is fölveti, hogy elveszti a közvetlen kapcsolatát a lakossággal. Nap mint nap találkozom a választókkal, nemcsak a fogadóórákon.

- Ami a költségtérítéseket illeti, természetesnek tartom, hogy mindenki számoljon el mindennel. Legyen átlátható és világos. Hiszen az országgyűlési képviselő a köz pénzéből részesül. Erről igazából ötpárti egyeztetésen kell dönteni.

- A másik kérdés az, hogy a képviselő lássa el mindkét funkciót, de válasszon, hogy melyik fizetést kapja. Erre azt mondom, ha az ember két végén égeti a gyertyát, az sokkal rövidebb idő alatt ég el, mint aki csak egyik végén pislákoltatja. A két munkát tisztességgel és becsülettel elvégezni emberpróbáló feladat. A kettő együtt így, a közvetlen munkatársaim nélkül nem is menne. Akik nap mint nap segítik a munkám. Ez a csapatmunka a biztosítéka annak, hogy a két tevékenységet tisztességgel el lehessen látni.

L. J.