2007. szeptember 21.

A kapolcsi darabok

Különlegesen magával ragadó hangulat az előadásokon

A drámaisok előadásainak mindig van egy szavakba nem önthető hangulata. Egy máshol nem érezhető, magával ragadó hmg-s zsongása és morajlása, ami már a színdarabok helyszínére való érkezéskor a felszínre tör. Ezzel pedig hátteréül szolgál mindazoknak a különleges, ötletes és egyedi szemléletmódot tükröző előadásoknak, melyeket sokszor van szerencsénk megtekinteni. Legutóbb a megyeháza udvarára hívogatták a színházkedvelőket a drámaisok több darabbal: László Zoltán rendezésében a Mindörökké Scotland Yardot tekinthették meg a nézők, míg a Szebeni Zoltán által összeállított A becsületes város, valamint a Szurmik Zoltán és a Perjés Gáborné által színpadra vitt Agyő XX. század és a Keserű Imre által rendezett Fekete-fehér című színdarab nyújtott felszabadult szórakozási lehetőséget fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt. Ezek az alkotások azonban nem Szentesen debütáltak, hiszen már a város számtalan pontjára kifüggesztett és a helyi médiában is közhírré tett meghívó szerint ezek a művek Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe készültek. Arra a találkozóra, melyen már hatodik alkalommal vettek részt a gimnázium dráma tagozatos diákjai. S itthon ugyan úgy, ahogyan Kapolcson is nagy közönségsikert arattak nemcsak a diáktársak, hanem az utcaszínházra látogató felnőttek körében is. Négy különböző darabbal készültek, melyek mindegyike egy-egy külön szeletét villantotta fel a modern és a klasszikus színjátszásnak.

Hiszen ha az elsőként bemutatott darabot, a mindörökké Scotland Yard címűt nézzük, akkor az úri világ és a nyomozóhatóság tragikomikus életébe csöppenhettünk bele. Egy olyan bohózatba, melyben nemcsak a szavakból, hanem a mozdulatokból és a szereplők mimikájából is leolvasható a humor és a cselekmény szála.

Ezután egy teljesen más színészi palettát felvonultató mű következett, amely az élet nagy igazságait mutatta fel egy színdarabban. Választási lehetőségeket vázolt fel a színészgárda és a rendező egyaránt, s az őszi délutánon is megmutatták, hogy nem minden esetben azt birtokoljuk, amit kívánunk. Életünk egyetlen szakaszában sem, gyerekként és felnőttként sem. Korunk visszásságaira is figyelmeztettek a szereplők, no meg a mostanában felkapott divatos dolgokra. Ezt követően a múlt század különböző korszakainak nosztalgiáját idézték a patinás falak közé. Azokat a korokat elevenítették fel, melyet a ma fiataljai már csak szüleik és nagyszüleik történeteiből ismerhetnek meg.

Majd a közel két órás előadás végén, az utolsó darabban ismét megmutatkozott, hogy ha már nem is várnánk több meglepetést, akkor is szolgálnak vele a drámai tagozat diákjai és tanárai, azaz színészei és rendezői. Sokszor még olyan színpadi fogást is előhúznak tarsolyukból, amire abszolút nem számítanánk. Gondolok itt például arra, hogy a társulat egyes tagjai a közönség soraiból léptek be a színpadra, ámulatba ejtvén ezzel az először értetlenül szemlélődő közönséget (hiszen némelyek számára nem volt rögtön világos a "nézők hirtelen induló monológja").

(lakos)