2007. augusztus 10.

Katonáink a Red Bull Air Race-en

Betöltetlen álláshelyek vannak a laktanyában

Már nem először indulnak el a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj állományának katonái Budapestre, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó Red Bull Air Race-t biztosítsák, illetve megteremtsék a versenyhez szükséges technikai feltételeket. Augusztus 8-án reggel ezért vagoníroztak a szentesi katonák a vasútállomáson, hiszen mint azt Juhász László századostól, kommunikációs tiszttől megtudtuk, már jóval az ünnepi rendezvény előtt feladataik vannak a helyszínen.

Augusztus 17-re kell a Szentesről induló 113 fős alakulatnak megteremteni a szükséges technikai feltételeket, elkészíteni a pályát, hiszen ezen a napon kezdődnek meg a repülési gyakorlatok. Addig azonban még a helyszínen gyakorolniuk is kell, annak ellenére, hogy évről évre ők látják el ezeket a feladatokat, s vannak tapasztalataik e tekintetben - mondta a kommunikációs tiszt, majd hozzátette, hogy a technika eszközöket már itthon felkészítették a csapat tagjai. Évenként számos gyakorlaton vesznek részt a katonák, de ekkor a helyszín főként a Tisza. Most azonban a Dunán, egy széles és nagy sodrású folyón kell próbára tenniük felkészültségüket, ami minden évben nagyon jó kiképzést jelent az állománynak.

A rendezvényre való indulás a vagonírozással kezdődött, majd az itt felrakott technikai eszközöket elszállították Budapestre, ahol megtörténik a kivagonírozás, és a katonák kialakítják az ottani felállást. Összesen 95 darab technikai eszköz költöztetnek most fel. A helyszínen vízre teszik a PMP hadihíd elemeket, amelyekből összeállítanak majd öt - öt darabot, mely egy 100 tonnás kompnak megfelelő egység lesz, és ezeken a kompokon fogják elhelyezni a repülőknek a felfújható légakadályokat. Ezen kívül egy helikopter-leszálló részt is kialakítanak.

A katonák feladatai azonban ezzel még nem zárulnak le, augusztus 20-án is ott lesznek, hiszen bármi előfordulhat, így ezeket a technikai eszközöket biztosítani, esetlegesen mozgatni kell. A rendezvény befejezése után pedig az alakulat visszavonul, s visszahozzák a verseny biztosításához szükséges technikát is. Ezzel az utolsó feladattal zárul majd le augusztus 21-én a szentesi katonák szolgálata, mellyel elősegítik az ünnepi rendezvénysorozathoz kapcsolódó Red Bull Air Race lebonyolítását.

Cs. L.