2007. augusztus 10.

Parlagfű-veszély

Nem hatékony az egyszeri védekezés

A bőrpróbák alapján Magyarország lakosságának 60-80 százaléka érzékeny a parlagfű pollenjére. Jelenléte most okoz problémát, amikor a tél enyhe időjárásának köszönhetően korábban kezdett virágozni a gyomnövény, s így idén hamarabb indult be az allergiaszezon is.

A parlagfű Észak-Amerikából származik, s először csak a 19. század közepén tűnt fel Európában, pontosabban Svájcban. Nálunk csak az 1920-as években bukkantak rá az első példányokra, mégpedig Somogy megyében. A parlagfű a '70-es évekig nem okozott jelentős mértékű allergiát, de azóta elszaporodásának köszönhetően komoly népegészségügyi problémát indukál. Magyarországon mára a legelterjedtebb gyomnövénnyé vált. Visszaszorítása elsősorban közegészségügyi, s nem gazdasági kérdés, hiszen csak Magyarországon több ezer embernél okoz allergiás reakciókat a parlagfű virágzás idején.

Állandó odafigyeléssel, hatékony irtással azonban megelőzhetjük az allergia kialakulását, melyre többféle lehetőségünk van: kapálás, gyom-lálás, kaszálás, talajtakarás, füvesítés, valamint a vegyszeres gyomirtás. Fontos azonban, hogy ezeket a munkákat még a növény virágzása előtt végezzük el, s ha szükséges, akkor többször ismételjük meg. Mivel mára ez a kérdés közegészségügyi szempontból is hangsúlyosság vált, ezért a parlagfű irtásának elmulasztását a törvény komoly összegekkel bünteti, melyek július 1-jétől akár az 5 millió forintot is elérhetik.

Az elmúlt években fokozatosan növekedett a bírság összege, ám ezeknek mindössze tíz százalékát fizették be önként a telektulajdonosok. Így a bírságokat az adóhivatal adók módjára is behajthatja.

Csongrád megyében a tavalyi évben mintegy 7,5 forintos bírságot róttak ki a parlagfűvel kapcsolatban - tájékoztatta lapunkat Hatal-áné Zsellér Ibolya. A Csongrád megyei Mezőgazdasági Szak-igazgatási Hivatal (MgSZH) felügyeleti előadója azt is elmondta, hogy a legkisebb büntetés 20 ezer forint volt, amelyet maximum 2 hektáros parlagfűvel való fertőzöttségnél szabtak ki. A legnagyobb büntetési tétel pedig megyei szinten 400 ezer forint volt, melyet a törvény 30-50 hektár közötti terület esetében szab ki.

Gál Róbert mezőgazdásztól, a Szentesi Körzeti Földhivatal munkatársától azt is megtudtuk, hogy a bírság kiszabásában a földhivatalnak is szerepe van. A hivatal munkatársai a Földmérési- és Távérzékelési Intézettől június 15-éig megkapják az úgynevezett veszélyeztetettségi térképet, mely megmutatja, hogy a környéken hol vannak parlagfűvel veszélyeztetett területek. Ez alapján indul el a földhivatal munkatársa az MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának felügyelőivel, hogy feltérképezze a veszélyeztetett területeket. Majd a parlagfűvel fertőzött foltokat a GPS berendezéssel bemérik, s felviszik a nyilvántartási térképre. Ez alapján azonosítják be a terület tulajdonosát, illetve használóját, s az adatokat továbbítják a Növény- és Talajvédelmi igazgatóság felé, akik kiszabják a bírságokat, és szükség esetén elrendelik a közérdekű védekezést. Gál Róbert azt is elmondta, hogy Szentes térségében a tavalyi évben elsősorban a kistőkei területrészen találtak nagyobb, összefüggő foltokat, és öszszességében körülbelül 8 hektárnyi külterület volt fertőzött.

Cseh-Lakos