2007. augusztus 3.

Gerbera az anyatejért

Tizenöt évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet augusztus elsejét az anyatej világnapjának nyilvánította. Célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára. Ehhez kapcsolódóan hívták meg a szentesi védőnők azokat az édesanyákat, akik tavaly adtak életet gyermeküknek és legalább 6 hónapos korukig szoptatták őket.

Az ifjúsági ház nagyterme egy kissé átalakult erre a délelőttre. Terített asztalok, játszószőnyegek és játékok várták a babákat, az előtér babakocsi parkolóvá vált. S míg a tízórait majszolták a picik, anyukájuk a köszöntőt követően előadásokat hallgathattak.

Juhász Zsuzsanna védőnő elmondta: az anyatej a legkiegyensúlyozottabb táplálék, mert összetétele mindig a baba igényeihez igazodik, védettséget biztosít bizonyos betegségekkel szemben, megvéd a fertőzésektől. Kimutatták, hogy az anyatejes babák körében ritkábban fordul elő allergiára és elhízásra való hajlam. Nemcsak a testi és lelki, hanem az intellektuális fejlődést is segíti, miközben elmélyíti a baba-mama kapcsolatot. Az anyák hamarabb nyerik vissza szülés előtti alakjukat, a szoptatás a legegyszerűbb legolcsóbb táplálása a kisgyermeknek. Az anyatejnek csak előnyei vannak, egyetlen negatívumot sem lehetne megfogalmazni. Az anyatejnél ugyanis nincs is jobb!

Csonka Istvánné gyógypedagógus a szülői szerepet elemezte, vagyis mikor válik két ember jó szülővé. Ehhez bemutatta a régebbi korok családmodelljét, amikor a generációk még együtt éltek, és a nagymamák tudtak segíteni a gyermeknevelésben. Ma sajnos sok a válás, sok a csonka család, nincs türelem, tolerancia, viszont az egyéni önzés megerősödött. Babát vállalni is akkor érdemes, amikor már nagyon vágyunk rá. Magunknak szüljünk, ne a nagymamának, ne a bébiszitternek! - fogalmazott az előadó, aki maga is ötgyermekes édesanya.

Az egyórás programot szponzorok is segítették, így tudták ugyanis az anyukákat egy szál gerberával és egy emléklappal köszönteni, és így tudtak értékes ajándékokat kisorsolni a tombolán. A védőnők pedig remélik, jövőre még többen lesznek az anyatejes világnapon.