2007. augusztus 3.

Rekordnevezésre számítanak

Augusztus végén rotyoghat a lecsó

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Hunor Coop Lecsófesztivált. Most már nyugodtan elmondhatjuk, hagyomány lett a nagyszerű rendezvényből. Miként azt Mészáros Zoltán, a Hunor Coop Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, a fesztivál iránt nagyon sokan érdeklődnek - ismeretes, a rendezők csapatok jelentkezését várják - úgy néz ki, hogy szeptember 1-jén minden eddigi rekord megdől majd, már ami a résztvevők számát illeti.

- A város és a cég életében is fontosnak kikiáltott eseményen nagy az érdeklődés a bográcshelyek iránt - nyomatékosítja a tényeket a vezérigazgató. - Úgy érzékeljük, hogy már nemcsak a város, hanem a régió, sőt az ország egyik legjelesebb fesztiválja a miénk. Baranyától Szabolcsig, Soprontól Budapesten át Békéscsabáig sok-sok érdeklődő, ismerős, barát, rokon jelezte részvételét a rendezvényen. Voltak többen, akik már tavaly úgy búcsúztak el, hogy idén újra találkozunk a fesztiválon. Várjuk az erdélyieket, a vajdaságiakat, reményeink szerint a felvidékről is jönnek látogatók. Állandó osztrák és német vendégeink erre az időpontra időzítik nyaralásukat.

A fesztiválon - most először - egy képes, humorral megspékelt kiadványt jelentetnek meg, amely az eddigi öt rendezvény győztes receptjeit, a legfantasztikusabb szentesi lecsók titkait tartalmazza. Az eseményen ajándékozzák meg a résztvevőket.

Augusztus 31-én, pénteken indulnak a programok, délutánra felállítják a bográcshelyeket, az esti 6 órás megnyitót Hevesi Tamás második otthonának, Szentesnek szóló műsora követi, majd kezdetét veszi az össznépi szalonnasütés. (Szalonnát, hagymát, kenyeret a szervezők adnak.) Tavaly százon fölül gyújtottak tüzet a sütéshez. A Szilver TSE táncosai színesítik a programot, lesz hastáncbemutató is, az utcabál zenei hangulatáról a Murphy Band gondoskodik.

Tavaly 177 bográcsban főztek lecsót, idén 250 körülire számítanak. Ám mielőtt még megkezdődne a verseny, délelőtt 10 órától különböző gyermekrendezvények (üvegfestés, korongozás, gyöngyfűzés, stb.), árubemutatók és kóstolók, zenés-táncos programok várják az érdeklődőket. A lecsófőzéshez a jó kedvet délután 3 órától a 3+2 zenekar szolgáltatja. Az est sztárvendége Zalatnay Cini. Este fél 9-től pedig a harmonika virtuóz, Márió fogja elkápráztatni a közönséget. Az est fénypontja lesz a háromnegyed 10-kor kezdődő tűzijáték.

A jelentkezéseket a Hunor Coop központjában várják. Idén is lesz díjazás, tavaly 177 ételt kellett volna a zsűrinek végigkóstolnia, a századiknál föladták. Ez alkalommal is a szerencsére bízzák a dolgot, hogy kiket díjaznak, sorsolással döntik majd el.

A helyszín az Apponyi téri Kála áruház parkolója és környéke.

(lovas)