2007. július 20.

Hardcore Malaysiából

Időről időre szélesedik azoknak a tábora, akik megtapasztalhatják, hogy nem csak egyetlen rétege létezik Magyarországon az underground kultúrának. Ebbe a körbe a könnyűzene azon előadói tartoznak, akikről gyakorlatilag nem vesz tudomást a média. Nem hogy nem "sztárolják" őket, de nem is játsszák a dalaikat, klipjeiket a rádiók, illetve a televíziók. Ettől függetlenül a saját kiadású, vagy under-ground társaságoknál megjelenő lemezeik mégis hozzáférhetők (elsősorban koncerteken), ugyanakkor minőséget jelentenek, értéket képviselnek.

Az ilyen zenekarok kisebb hányada (jórészt a korábban alakultak) rendszeres fellépési lehetőséget kapnak fesztiválokon. A többség azonban önmagára van utalva, kivált a fiatalok, a kezdők, az ismeretlennek. Azaz, mégsem! Bizonyos körökben, főleg a hardcore- és punk szcénában nemzetközi összefogás alakult ki az érdekükben, mintegy baráti, közösségi és főleg: bizalmi alapon. Ennek az összefogásnak a célja nem a haszonszerzés, úgy a szervezők, mint a zenekarok részéről, hanem az egyes bandák (tudásának) bemutatása, önköltségesen megrendezett koncertek formájában.

A dolog érdekessége, hogy az egyik legjelentősebb vidéki bázis épp Szentesen működik! Ezt megerősítendő, újabb fanzine látott napvilágot a városban, igen sikeres, országos terjesztéssel. Címe: Maniac Mass Murder. Különlegessége, hogy a hagyományos tartalom mellett (zenekari interjúk, koncertbeszámolók és lemezkritikák) egyfajta életszemléletet is kínál olvasói részére.

Ami azonban talán ennél is fontosabb: a meglehetősen hoszszúra nyúlt holtszezon után ismét egy mini-fesztiválnak beillő koncertsorozatra kerül sor nálunk, mégpedig 27-én, pénteken 19 órai kezdettel a Jómadár Sörözőben! Maláj zenekar, nevezetesen a hardcore-ban utazó Second Combat első ízben jön a városunkba. A legutóbbi CD-jüket holland cég adta ki, és terjeszti az egész világon. A malájok most közösen járják Európa klubjait a fiatal francia Backsight-tel, akikkel még szintén nem találkozhattunk. Az underground körökben jól ismert (és elismert) szerb pure hardcore zenekar, a Hitman viszont már visszatérő vendégnek számít Szentesen.

A külföldieken kívül nem kevesebb, mint öt magyar punk-hardcore banda lép színre aznap este, valamint egy fiatal magyar pszichobilly banda, (a) The Tiki Torpedos. (Az utóbbi stílusirányzat sajátos keveréke a napjainkban reneszánszát élő, a rockzene hőskorát idéző rockabillynek, valamint a punknak és a hard-rocknak. Érdekessége, hogy a ritmusszekciót nagybőgő erősíti.)

A szombatra jócskán átnyúló buliba úgyszólván baráti áron lehet belépőt váltani. Az esemény elsősorban a kemény zene hívei számára jelent különleges (keleti) csemegét.

Olasz Sándor