2007. július 13.

Megérkezett a St. Jupát legénysége

Rendkívül szerencsés utunk volt - meséli lapunknak Valkai Zsolt, a Szent Jupát SE vezetője. Betegség- és balesetmentesen, komolyabb technikai problémák nélkül "úszták meg" legutóbbi Közép-Európai túrájukat. Az útvonal: Szentes, Aggtelek, Alacsony Tátra, Magas Tátra, Krakkó, Auschwitz, Brno, Pozsony, Komárom, Velencei tó, Balaton, Szentes.

Az időjárás is viszonylag kegyeibe fogadta a Krakk Dávid, Dandé Dániel, Vincze Mihály és Valkai Zsolt alkotta kis csoportot. A csapat vezetője elmondja, a srácok ügyesek voltak, mind fizikálisan, mind mentálisan jól bírták a terhelést. A megtett táv, közel 2800 kilométert tesz ki, volt benne 20 kilométer emelkedés a hegyek miatt. Sok érdekeset láttak, közülük talán a Magas Tátra volt a legszebb. Mint mondja, megdöbbentő volt a három évvel ezelőtti vihar nyomait látni: bődületes pusztítás, hatalmas területek letarolva. Szerették volna megnézni a wieliczkai sóbányát Lengyelországban, de olyan magas volt a belépődíj, hogy az elvitte volna a lengyelországi tartózkodásunkra tervezett összes költséget, így kénytelenek voltak kihagyni. Kellemesen tapasztalták, hogy a szlovákoknál nagyon jó minőségű utak vannak. A nagyobb főutak mellett széles leállósávokat építettek ki, ahol kényelmesen el lehet kerékpározgatni. Szlovákiában a kétszámjegyű utakat simán lehet használni. A lengyeleknél jelentősen nagyobb a forgalom, kicsit agresszívebben is vezetnek, ott le kellett menni egész pici utakra. Viszont náluk az élelmiszerárak nagyon kedvezőek voltak. Sokkal olcsóbbak, mint nálunk, a boltok is jól ellátottak.

- Az útvonaltervet sikerült tartanunk - mondja Valkai Zsolt. - Nagyon jókat gurultunk a Tátrában, nagy lejtők voltak, küzdelmes emelkedők. Sok szépet láttunk.

Semmiféle gondunk nem volt Szlovákiában sem. A magyar zászló végig kint volt a biciklin, atrocitás nem ért bennünket. Barátságos emberekkel találkoztunk. Ami meglepte a társaságot: jóval nagyobb a kerékpáros kultúrájuk. Több kerékpárossal találkoztunk, sportolókkal, és túrázókkal. A Duna parton a Bősi erőműnél jöttünk el, ott van egy szakasz Pozsonyig, ahol a gát tetején aszfaltos görkorcsolya- és kerékpáros pálya van. A nyugdíjastól a gyerekekig mindenféle korosztályt lehet látni görkorcsolyázni. Van olyan település, ahol az öszszekötő kis utakon görko-riznak az emberek. Az autók tolerálják mindezt.

(lovas)