2007. július 13.

Újházi Ede Szentesen

A legnépszerűbb színészmester vendégszereplése

Újházi Ede Crampton mester jelmezében (1897)

Száztíz évvel ezelőtt nagy öröm érte városunk színpártoló közönségét. 1897 júliusában hírül vették, hogy a korszak legnagyobb színészfejedelme, a Mester, Újházi Ede egy héten át Szentes vendége lesz, és három este játszani fog a Zöldkoszorú nagyvendéglő udvarában működő Nyári Színkör fából készült épületében.

A jeles színművészről tudni kell, hogy Debrecenben született 1844-ben, ahol atyja tekintélyes orvos volt. Szülei akarata ellenére 1864-ben színésznek állt, csatlakozott Szigeti Imre soproni színtársulatához. Később a kolozsvári, majd a kassai társulathoz szerződött; neve egyre ismertebbé vált országszerte. 1870-ben a Nemzeti Színház tagjai sorába lépett, és csakhamar a legkiválóbb jellemszínész vált belőle. Sikereit természetes játékmodorának köszönhette. A színjátszás mellett 25 évig a Színiakadémia tanára, 1910-től a Nemzeti Színház örökös tagja volt. Budapesten hunyt el 1915-ben.

Szentesi vendégszereplése idején sikerei csúcsán állt, a legünnepeltebb színésznek számított. Ez derül ki a helyi újság színházi tudósításából is, amely a július 7-10. közötti fellépéseit foglalta össze:

"Újházi Ede művészetéé ez a hét; a magyar színjáték ma élő legjelesebbjének művészi alakításaiban gyönyörködtünk, és ezek hatása alatt természetes, hogy alig-alig maradt figyelmünk a társulat erőinek játékára.

Szerdán a Pont Biquet család c. francia vígjátékban lépett fel a Mester, egészen telt ház előtt, melynek közönsége az estén csak azt sajnálta, - miért hogy oly kicsiny szerep jut e vígjátékban a vendégművésznek, és így olyan kevés élvezet azoknak, kik művészetében gyönyörködni sereglettek - a rekkenő hőségben is - a deszkabódéba. Újházi mű- vészjátékáról nem írunk. Azt meg kell nézni minden szentesinek, mikor itthon van rá alkalom, és aki magát ily páratlan művészettől megfosztja: magára vessen.

Csütörtökön, Újházi má-sodik vendégjátékául Vahot Imre elhunyt jelesünknek magyaros zamatú kedves vígjátéka, az Országgyűlési szállás ment, Burmann szerepében a vendégművésszel, aki ez estén szinte állandóan a színpadon volt, és az ő aranyos humorával, művészi alakításával fényt derített az előadásra.

Tegnap, szombaton este Újházi Ede búcsúzóul Szigligeti a Cigány Zsigájában ragyogtatta páratlan művészetét, mely egyik forsz szerepe."

Öt év elteltével, 1902. március elején Újházi Ede ismét megörvendeztette vendégjátékával a szentesieket. Erről így számolt be az Alföldi Ellenzék: "Vasárnap és hétfőn este ünnepet ült Szentes városa valódi művészetért lelkesülő közönsége. Újházi mester mutatta be két pompás, világhírű alakítását a Lengyel zsidóban és a Crampton mesterben. Maga a darab, mindkét este, igen gyenge dolog, de alkalmat nyújtott Újházi felséges alakításának bemutatására. Az egyik este a lelkiismeret furdalástól gyötört gyilkos vergődését mutatta be a művész, igaz valóságában, minden túlzás nélkül. Míg a másik este egy tehetséggel megáldott, de a züllés útjára került festőművész küzdelmét játszotta el a Mester, az ő művészetének jellemző vonását képező egyszerűséggel és természetességgel."

Van még egy érintkezési pont városunk és a Mester között, amely ma is megdobogtathatja a szentesiek szívét. Újházi a mi Tóth Józsefünket (1823-1870) tekintette a legnagyobb példaképének, akit rendkívül csodált. Élete legszebb emlékének tartotta, hogy kolozsvári vendégjátéka idején (1868-ban) nála szállt meg Tóth József, akinek partnere lehetett a színpadon. A régi nagy színészekről írt sorozatában (1908) természetesen megemlékezett Tóth Józsefről is: "Le a kalappal, színész-kollégák; a legkeményebb, legerősebb, legszínesebb színészről beszélek, akinek még a nevét sem igen hallották, pedig korának ő volt a legnagyobbja. Olyan igazi bronzember volt, élő szobor. Semmi reklám; nem hajhászta az efemer (röpke, átmeneti) sikert, minden alakítása igaz, becsületes, emberi volt: élt.

Ha élne, mi volna ő most? - Színészkirály! ... Nem sokra becsülöm az utánzókat. Művészeknek sem tartom, de ha volna színész, aki Tóth Józsefet utánozni tudná, nagyon tudnám szeretni! Őt imádtam!" - írta rajongással Újházi.

S ha akadna valaki, aki mindezek alapján nem kedvelte volna meg Újházi Edét, elárulhatom, hogy az Ő nevéhez fűződik egyik legkedveltebb, legmagyarosabb ételünk, gasztronómiai büszkeségünk, az Újházi tyúkhúsleves.

Nagy színész volt, jó ízlése volt, a szentesiek barátja volt: becsüljük őt mindezekért, s emlékezzünk Rá szeretettel!

Labádi Lajos