2007. május 4.

Egyedi történelem és kultúra

Döbrentei Kornél előadása Szentesen

A Szentesi Keresztyén Pedagógus Társaság meghívására Döbrenetei Kornél író, költő tartott előadást a Művelődési és Ifjúsági Házban Magyarországgal Istennek terve van címmel, melyen a tartalmas gondolatok mellet Petrás Mária énekes, iparművész előadásában magyar, illetve csángó népdalokat is meghallgathatott az érdeklődő közönség.

A téma felvezetéseként Petrás Mária elénekelte a Szent István című dalt, majd Döbrentei Kornél arról beszélt, hogy a magyarság eredetét sokkal régebbre tehetjük, mint a Honfoglalás, hiszen történelmünk nem az 1100 évvel ezelőtti időszakban kezdődött. Azonban ez az időpont nagyon fontos a magyarság életében, hiszen Szent István, illetve részint Koppány tevékenységén keresztül kapcsolódtunk a keresztény alapokon nyugvó Európához. Nyelvünk és történelmünk mégis kivételes maradt évszázadokon át, hiszen az egész világegyetemben csak Magyarország életére volt jelentős hatással a korona, mely végig önálló jogi személyként határozta meg többek között a hazai bíróság munkáját, s joggyakorlatunkat. Nálunk a Szent Korona nevében hoztak döntéseket.

Majd felhívta a hallgatók figyelmét arra, hogy nem szabad kudarcként megélni történelmünket, hanem erőt kell merítenünk még Trianon után is abból, hogy az elmúlt ezer évben történt vesztes szituációkból is mindig fel tudott állni Magyarország. Ezért büszkék lehetünk arra, hogy magyarnak születtünk, s figyelmet kell fordítanunk nemzeti érétkeinkre. A fiatalokat pedig óvnunk kell attól, hogy szellemi gyökereiket elfeledjék, hiszen ez is meghatározója az emberek belső erkölcsi szilárdságának. Ehhez azonban szükség van arra, hogy megértsük azt, hogy helyettünk nem fog az Isten cselekedni, hanem csak segítségünkre lehet az úton, valamint arra, hogy a hiteles személyek életéből mindenki erőt tudjon meríteni.

Előadása végén pedig elmondta, hogy csodálatos élmény volt most is számára az a tiszta, gondozott, régi időket felidéző, élő és lélegző táj, melyet Budapestről eljőve mindig megcsodál. Örömöt okozott számára az is, hogy az emberek szívesen leülnek egymás mellé és fontos dolgokról beszélgetnek. Olyan témákban foglalnak állást, s olyan rendezvényeken vesznek részt, melyekről ma a kereskedelmi televíziók, illetve a nagyobb újságok már nem szeretnek hírt adni. Végül pedig felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban is vannak olyan fiatal művészek, akikben látni lehet a nagy elődök kulturális szellemiségének folytatását, s akik munkáját érdemes nyomon követnünk.

Cs.-L.