Beszélgetés D. dr. Csiha Kálmánnal

Erdélyi püspök evangelizciója városunkban

Nemrég tartott evangelizációs sorozatot Nemzet és Evangélium címmel a Felsőpárti Református Templomban D. dr. Csiha Kálmán, nyugalmazott erdélyi püspök, református lelkipásztor, a Fény a rácsokon (Börtön-évek vallomása) című könyv szerzője, akivel ez alkalomból beszélgettünk.

- Püspök úr evangelizá-cióival számos embert hívogat a templomok falai közé, talán a gyakorlati teológiát választotta tudományos munkássága tárgyaként is?

- Igen, én gyakorlati teológiából, azon belül pedig homiletikából, az igehirdetés tanából doktoráltam. Disszertációm témája az egzisztenciális igehirdetés volt. Isten munkája az emberi lelkek megragadása, de a prédikáció ránk bízott feladat. Tehát az emberi feladatok felől közelítettem meg az igehirdetés szolgálatát, azt vizsgáltam, hogy hogyan lehet megragadni az emberek lelkét és megmozgatni őket. A gyakorlati teológiát pedig azért választottam, mert én elsősorban lelkipásztor szerettem volna lenni és ennek a feladatnak a kulcsa a gyakorlati teológia.

- Most miről beszélt hallgatóinak?

- Négy napig Gedeon történetét tárgyaltuk, melyből az utolsó alaklommal a Gedeon által vezetett midjani-ták elleni szabadságharcról volt szó. Ehhez kapcsolódóan arról beszéltem, hogy ránk is szabadságharcot bízott az Úr, melyet csak önmagunkért és az Isten dicsőségére kell megvívnunk. A szabadságharcok pedig mindig akkor törtek ki, amikor valamit elveszett a nemzet. Most Magyarországnak a lelkét kell visszaszereznie, ezért kell harcolnunk.

- Mi keresztyén emberek mit tudunk tenni ennek érdekében?

- A mi harcunkhoz is kellenek Gedeon lelkű emberek, akik felvállalják a feladatot. Figyelnünk kell arra, amit ránk bízott az Isten. A bibliai történetben arról van szó, hogy az Isten mindenkinek adott egy fáklyát, egy korsót és egy kürtöt. Nekünk, mai embereknek is adott fényt, mely valahol ott van a testük korsójában. S ha meg vagyunk gyújtva és össze tudjuk törni a bennünk lévő korsót, ha hűséggel látjuk el feladatainkat és szolgáljuk az Istent, akkor cselekszünk helyesen. Nekünk, keresztyén embereknek nem szabad hallgatnunk úgy, ahogy a kürtöknek sem, hiszen aki egy társaságban hallgat akkor, amikor meggyőződése ellen beszélnek egyénről, családról, egyházról az nem végzi a kötelességét.

- Egyre többször találkoznak egymással a határainkon belül és kívül élő gyüle-kezetek.

- Úgy gondolom, hogy sok előremozdulás van ebben a tekintetben, melyben még a külső körülmények, az uniós tagság is segít, hiszen azóta a gyülekezeti látogatások is sokkal könnyebbek lettek.

- És mi a helyzet az ökumenikus szemléletet illetően?

- Sok helyen tapasztalható a közös együttmunkálkodás. Az evangélikus egyházzal sokszor dolgozunk közösen, s együtt veszünk úrvacsorát is. A katolikus egyházzal is jó a kapcsolatunk, hiszen sokáig együtt harcoltunk az egyház jogaiért. A közös istentiszteletek tartása azonban a katolikus papoktól is függ, mely elől sokszor elzárkóznak.

Az ökumenzimusnak alulról kell indulnia. A keresztyén embereknek túl kell látniuk az egyházi kizárólagosságon és a dogmatikai határokon, hiszen mindenkit belülről ismer az Isten és nem az a fontos, hogy mi milyen különbségeket teszünk a hittételeket illetően. Az ökumenizmus nem ott kezdődik, hogy egymás hitét bíráljuk vagy feladjuk saját dogmatikánkat. A jó út az, amiről Jézus azt mondta, hogy onnan fogják megtudni, hogy a tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretni fogjátok. Tehát ismerni kell a másikat és szeretetben kell együtt munkálkodni Így minél közelebb kerülünk Jézus Krisztushoz, annál közelebb kerülünk egymáshoz is.

Cseh-Lakos