Meghalt Borisz Jelcin. Kapott is illedelmes méltatást a magyar médiában, ha nem is eltúlzott mértékben. "De hát orosz volt!" Tényleg az. Én mégis megkockáztatok emlékére egy kis szubjektív nosztalgiát. Íme!
Éppen Németországban jártam akkor 1991-ben, az augusztusi moszkvai katonai puccs idején. Félelmetes órákat éltem át többed magammal. A németek is átérezték a magyar pap félelmét, imádkoztak vele együtt, és sírva hallgatták a magyar himnuszt. De aztán jött a hír: a puccsot megbuktatta Boris Jelcin bátor hazafisága. Micsoda fellélegzés! Egy schwartzwaldi templomban adtunk hálát a történelem Urának! Mivel hogy - pap lévén - én hiszem, hogy a történelemnek isteni gazdája van, aki időnként látványos dolgokat vitet végbe embernek mondott sakkfiguráival. És vajon miért gondolkodtam volna másként, mikor ugyanabban a történelmi pillanatban Magyarországon jár a pápa, II. János Pál? És ellátogat Debrecenbe. És prédikál a magyar kálvinista keresztények főtemplomában. És megkoszorúzza a gályarabok emlékművét. Hát ez semmi volt? Ez bizony valami volt! Ez is világtörténelmi esemény volt magyar földön. Micsoda egybeesés! És micsoda egybecsengés!
Igen, ez az egybecsengés nem kerülhette el azoknak a fülét, akik hit és történelem dolgában nem ítélték magukat szándékos süketségre. Az én rosszuló fülem 2007-ben újra hallja ezt az egybecsengést, és áldom érte az Istent.
Most meg, hogy közeledik Anyák napja, arra kérem az Istent, jobban mondva inkább csak félénken kérdezem: nem ajándékozhatná meg népemet olyan anyákkal, akik képesek Gorbacsov és Jelcin-méretű magyar államférfiakat szülni hazánk javára? Mondom: ezt magam is félve kérdezem és nagy alázattal, mert egy ünneprontásra berendezkedett nép nevében csak nagyon halkan szólhat, amit nagyon hangosan volt oka Jézusnak szólni a keresztfán: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!?"
És mert érettségire készülő fiataljainkra is gondolnom kell, kimondom: de jó lenne, ha "ballagó vén diákjaink" sokkal több irodalmi és történelmi ismerettel indulhatnának el a jövő felé, mint amennyi virágot cipelnek majd karjaikban. Meg aztán nem ártana nekik több morális feltöltöttség sem, mint amit hibájukon kívül kaptak! Jaj, de kell félteni őket és imába foglalni nevüket! Főleg azok részéről, akik öreges bőbeszédűséggel szeretik "szentté avatni" a maguk fiatalságát és felkészültségét.
2007 május elején minden magyar jóindulatnak egybe kellene csengenie, hogy akik nagyon óhajtják a hatalom dobogóinak magasságát, inkább törekednének azt megérdemelni! Jelcin koporsója felett zúgott a húsvéti ének: "Feltámadt Krisztus halottaiból; halállal legyőzte a halált!" Egy kis feltámadás de kellene nekünk is! Mert Petőfi szavaival élve "nagyon halványan ülünk jövőnk küszöbén." Valami nagy egybecsengésért imádkozzon mindenki, aki még tud imádkozni! Főleg az anya-szívű nőket kérem erre! Hátha van még szavuk!
Vági László