A több ezer éves húsvétnak már hagyománya van a keresztények, a zsidók és a vallásukat nem gyakorlók köreiben egyaránt. Mindannyian ünneplünk, sonkát, főtt tojást, tormát, bárányt eszünk ilyenkor, s gyermekeink kíváncsian várják, hogy mit hoz a húsvéti nyúl. A férfiak és a fiúk locsolkodni mennek, a lányok pedig csokoládé- vagy hímes tojással várják otthon vendégeiket. Azonban kevesen tudják, hogy a húsvéthoz szervesen hozzátartozó jelképek, ételek igazából mit szimbolizálnak, s azt is, hogy az ünnep gyökerei az ókori izraelita páska-ünnephez nyúlnak vissza.
A páskáig, azaz a kovásztalan kenyerek ünnepéig, vagyis a peszahig, melynek szó szerinti jelentése az átugrás, az érintetlenül hagyás a héber nyelvben. Eredetileg ez egy nomád pásztorünnep volt, amit később a zsidók egyiptomi szabadulásához kötöttek. Az első igazi páska-vacsorát a szabadulás előestéjén fogyasztották el, mikor a 10 csapás idején Mózes elrendelte a páskabárány levágását. Ekkor családonként - vagy ahogyan akkor mondták: házanként - egy hibátlan, egy éves hím bárányt kellett levágniuk az izraelita nagycsaládoknak, s a vérével bekenniük a ház ajtófélfáit és szemöldökfáit. Így jelezték az Úrnak hívő voltukat. Ahol ezt megtették, ott a csecsemők életben maradhattak, nem pusztította el őket Izráel Istene. Így bizonyították hitüket és engedelmességüket a 12 törzs fiai. A levágott bárányt pedig kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztaniuk a családtagoknak. Így emlékeztek és emlékeznek ma is az egyiptomi szabadulásra a zsidók, s a páska-vacsorán a bárányhoz kovásztalan kenyeret, azaz pászkát esznek, hiszen az Ószövetség tanúsága szerint az egyiptomi meneküléskor a zsidóknak még arra sem volt idejük, hogy elkészítsék a kenyér kovászát. Hozzá sós vizet fogyasztanak, amely a Vörös-tenger sós vizére emlékezteti az asztalnál ülőket. A terített asztalon keserű füvek (a nyomorúság szimbólumai) és kharóset, azaz almából, datolyából, dióból és gránátalmából készült pástétom is van.
A kereszténység húsvéti ünneplésében is megjelenik a szabadítás és az engesztelés gondolata, hiszen Jézus az engesztelő áldozat, a páskabárány, a váltságdíj az Újszövetség népe számára, aki önként vállalta a kereszthalált és meghalt, hogy az emberek bűnbocsánatot nyerjenek. Ezzel vállalta a helyettes elégtételt, s lett az Ószövetség naponkénti áldozataival szemben az Újszövetség egyszeri és tökéletes áldozata. A keresztény emberek ennek a váltsághalálnak és Krisztus feltámadásának tudatában ünneplik a húsvétot, vallva, hogy Krisztus áldozata megszabadított bennünket a bűn rabságából és kiváltott bennünket az örök halálból.
Húsvét ünnepének igazi jelentéséről és titkáról, Krisztus szabadító munkájáról azonban sokan elfeledkeznek, s ezzel párhozamosan az ünnep általánosan ismert jelképeinek eredetéről is keveset tudnak. Nem tudják, hogy ezek a napok a tavasz várását is kifejezik, s hogy a húsvéti nyúl a termékenységet, a tojás a tisztaságot, az életet, az újjászületést és a megtermékenyítést szimbolizálja. Arról sem hallottak még, hogy már a 13. században is festettek az ünnepre tojást, s hogy az 1600-as évek írásos emlékeiben olvashatunk először "húsvéti tojásról". Igaz, a tojások akkor még egyszínűek voltak. Nyugat-Európában általában pirosra (az élet színe), Kelet-Európában pedig aranyszínűre festették őket. Többszínűvé és díszes mintájúvá azonban csak a 17. században váltak az asszonyok ügyes keze által. Mára pedig a festett, viasszal írott, hímzett, patkolt, batikolt és rátétes tojások mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a flitterekkel díszített, a hungarocellből készült és a különböző márkaneveket viselő csokoládéból gyártott tojások. Azzal sincsenek tisztában, hogy évszázadokon keresztül húsvét vasárnapján szentelték meg a bárányt vagy a sonkát, a kalácsot és a tojást, s hogy a húsvéti nyúl Németországból ered és a termékenységet szimbolizálja.
E mellett az évszázadok óta hagyományos húsvéti locsolkodás szokása is egyre inkább eltűnőben van nemcsak a városokban, hanem a falvakban is, hiszen már egyre kevesebb családban ápolják ezt a több évszázados szép hagyományt.
Cseh-Lakos Ilona