A tűzvész martalékává vált

Kétszázhatvan éve épült református templom

Gróf Haller István főispán

A szentesi református egyház megalakulásának pontos dátuma nem ismert, különböző feljegyzések alapján 1543-1549 közé tehető. Az érintett időben a határbeli földbirtokosok Dóczi Miklós, Mágocsy Gáspár, Sövényházi Péter, Móricz Márton stb. példáját követve a település egész lakossága (1560-ban összesen 56 család, kb. 3-400 fős lélekszámmal) reformátussá lett. Ettől kezdve használták ők a régi katolikus templomot, melyet a török pusztítások miatt többször újra kellett építeni. Utoljára 1701-ben tatarozták, de néhány évtizeddel később már ismét romossá vált, s kis méretei miatt (kb. 14x7 m) nem tudta befogadni az egyre növekvő népességet (1715-ben már 230 családot írtak össze, közel 1400 fővel).

Az 1740-es évek elején az egyház presbitériuma elhatározta, hogy kijavíttatja és bővítteti a templomot, esetleg felsőbb engedéllyel egészen újjáépítteti. Ebből utóbb nem lett semmi. A jelzett időben ugyanis a katolikus lakosok mozgalmat indítottak hajdani templomuk visszaszerzése érdekében, megnyerve az ügynek gróf Althan M. Károly váci megyéspüspök hathatós támogatását. Hosszadalmas vizsgálatok után a Helytartótanács 1746 júliusában meghozta a döntést, melynek a lényege az volt, hogy a szentesi reformátusok által használt templomot át kell adni az ekkor még igen csekély számú katolikusoknak. A szigorú parancs azonban megengedte, hogy a földesúr báró Harruckern Ferenc a reformátusok részére helyet jelöljön ki új imaház és harangláb építéséhez. Kikötötte viszont, hogy az imaház csak vályogból vagy puhafából épülhet, csupán a fundamentum lehet téglából, tekintettel a gyakori árvizekre. A reformátusok egy év haladékot kaptak az építkezésre, addig használhatták a régi templomot. Az átadás határidejét 1747. július 27-re tűzték ki.

Többszöri halasztás után a vármegye végre megadta az építkezési engedélyt, kijelölve az új református templom helyéül az akkori városháza és az uradalmi istálló közötti szemétrakodót, megszabva, hogy a templom 18 öl hoszszú és 7 öl széles lehet (kb. 36x14 m), de külsejében nem hasonlíthat a katolikus templomokhoz. Az építkezés 1747 tavaszán vehette kezdetét. Az alapkövet Gál István lelkész helyezte el április 5-én. A munka június végén elakadt, mivel felsőbb parancsra a templom téglából rakott sarkait el kellett bontani. Közben elérkezett a régi templom átadásának időpontja, s ettől kezdve a reformátusok egy ideiglenes faszínben tartották az istentiszteleteket. Az építkezés vontatottan haladt, mivel egymást érték a hatósági kifogások. A templom kőlábainak elbontása után az ajtók és ablakok kőalapzatait is elbontatták. Sok viszontagság után az új templomot 1747. december 3-án átadták rendeltetésének. Az avatási szertartást és az első szentbeszédet Füredi Mihály vásárhelyi lelkész tartotta.

A zaklatások az elkövetkező évben tovább folytatódtak. Az alispánhoz ugyanis egy feljelentés érkezett, amely szerint a templom falába titkon több helyen égetett téglát építettek be. Kiss Bálint református esperes leírása szerint, ennek kiderítésére 1748. augusztus 23-án "megjelent Szentesen a szegvári plébános a vármegye egyik esküdtjének kíséretében nehány szegedi kőműves mesterrel, s a templom falát egy teljes héten keresztül fúrták, lyuggatták: égetett téglát kerestek benne... A templom fala 12-13 helyen olyan szélességben volt keresztül lyuggatva, hogy a legvastagabb karú embernek is átfért volna rajta a mentés karja". A barbár rombolást gróf Haller István főispán állította le, megparancsolva az okozott károk helyreállítását.

Az épület további sorsát sem kísérte szerencse. 1760. április 7-én tűz ütött ki Szentesen, amelynek következtében a tűz martalékává vált 211 lakóház, számos középület, köztük a reformátusok 1747-ben épült temploma.

Labádi Lajos