A Gondolkodók Klubjának beszélgetésén arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mi az a szabadság, miben vagyunk és egyáltalán miben lehetünk szabadok, s ehhez milyen feltételekre van szükség.
Az elmúlt kétezer évben többféle módon határozták meg a szabadság fogalmát. Az egyik szerint a szabadság szó hallatán elsősorban a cselekmény szabadságára kell gondolnunk, melynek gyökere a determinációból ered. Vannak olyan nézetek is, melyek elsősorban a fogalom jogi, filozófiai vagy teológiai alapját keresik.
A jogi és filozófiai értelmezés rámutat arra, hogy az az ember szabad, aki elhatározásában, döntéseiben és cselekedeteiben nincs semmilyen kényszernek alávetve. A szabadság tehát - mint ahogy a beszélgetésből is kiderült - viszonyfogalomként értelmezhető, hiszen vannak olyan "törvények", melyekhez alkalmazkodnunk kell. Ezek nélkül ugyanis a világ kaotikussá válna.
A keresztény teológia azonban kimondja, hogy az Isten szabadságot adott az embernek a jóra és a rosszra, s hogy melyiket választja az az egyén döntésének van alárendelve. Általában az Urat okoljuk rosszul sikerült terveink következményeiként - például a háborúk pusztításaiért - pedig ez is az emberi döntések következménye. Ezzel ellentétben a deterministák szerint nem kaptuk meg ezt a fajta döntési szabadságot, mert véleményük szerint minden cselekedetünket okok határozzák meg. Ezzel az értelmezéssel mutat hasonlatosságot Berlin meghatározása is, aki két szabadságfogalmat alkot. Szerinte pozitívan értelmezve a szabadság kényszer nélküliséget jelent, azaz cselekedeteinkben nem kényszerítenek külső hatalmak. Negatív értelemben pedig nem akadályoznak mások a cselekvésben.
A beszélgetés résztvevői megállapították, hogy sokszor az, amitől az egyik ember szabadnak érezheti magát, az a másik ember számára teljes alávetettséget jelent, s a nemzet vagy a világ közös szabadsága korántsem jelenti azt, hogy a társadalomban egyén is szabad. Még akkor sem, ha a demokratikus jogok mindenkire vonatkoznak, hiszen az emberek nem feltétlenül tudnak élni jogaikkal. Már a testvériséggel, s számtalanszor az igazsággal is ellentmond a fogalom korlátlan alkalmazása. Minden emberi kapcsolat korlátozza az emberi szabadságot, s csupán kevés ember tekinthető szabadnak. Csak azokra igaz ez a kijelentés, akik teljesen magányosan élnek vagy leigázzák embertársaikat. Még a hajléktalanokról sem mondható el, mert ők egzisztenciálisan alá vannak rendelve, ki vannak szolgáltatva embertársaiknak.
A szabadságunk azonban csak addig terjedhet, amíg a másokét nem akadályozzuk, mert ennek a hiányában az egyén szenved. Tudnunk kell élni a szabadsággal, sőt gyermekeinket is meg kell tanítanunk erre. Fontos, hogy mindannyian felismerjük, hogy nem mi valósítunk meg valamit, hanem rengeteg ember befolyásolja cselekedeteinket, s hogy a szabadságnak nem szabad szabadossághoz vezetnie.
Cs. L.