2007. március 23.

Óvodák, iskolák, keretszámok

Az intézményeknek a következő nevelési-, illetve tanévet érintő óvodai felvételeket és beiskolázást előkészítő feladatai szükségessé teszik, hogy a fenntartó már az ezt megelőző időszakban meghatározza a működés kereteit. A 2007/2008. tanítási évben indítható óvodai csoportok, iskolai osztályok számának meghatározása lényeges finanszírozási szempont, ugyanakkor fontos foglalkoztatás-politikai kérdés. Az indítható csoportok, osztályok számának csökkenése együtt jár a foglalkoztatható pedagóguslétszám, továbbá az egyéb munkakörökben alkalmazottak létszámának csökkentésével is.

A képviselő-testület még februári ülésén tárgyalta az előterjesztést, és döntött a keretszámok meghatározásáról. A témáért felelős Szűcs Lajos alpolgármester elöljáróban elmondta, hogy az előterjesztést a 2007. évi költségvetési koncepciónak megfelelően készítették el. Az egyes óvodai munkáltatói körzetek tagóvodáiban indítható csoportok számát befolyásolhatja a már korábbi testületi döntés, miszerint július 1-je után három tagóvoda - a Kajáni, a Szarvasi úti és a "Ruhagyári" - megszűnik. Ezzel az óvodai férőhelyek száma 138-al csökken. A megszűnésre kerülő óvodákból a gyermekek átirányítására vannak elképzelések, de befolyásoló tényező lehet a szülők szabad intézményválasztási joga is. A demográfiai adatok alapján ez év október 1-jéig a három éves kort betöltő gyermekek száma 168 fő lesz.

A határozati javaslat szerint az önkormányzati fenntartású óvodai munkáltatói körzetek tagóvodáiban a 2007/2008. nevelési évben óvodai csoport 21 fővel indítható, de a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 25 főt. (Az óvodai csoportokban a sajátos nevelési igényű gyermekeket kettő, illetve három gyermekként kell számításba venni.) Kisebb létszámú óvodai csoport csak a jogszabály által megengedett esetben, illetve az eperjesi tagóvodában indítható. Februári adatok szerint a város óvodáiban a férőhelyszám: 1171. A gyermeklétszám 925, az iskolába irányíthatók száma 234. A 2007/2008. nevelési évben indítható óvodai csoportok számáról a végső döntést a képviselő-testület az óvodai felvételek után kialakult létszámadatok ismeretében hozza meg.

Az önkormányzati és egyházi fenntartású általános iskolákba a 2007/2008. tanévre beiratkozó első osztályos tanulók száma 250-260 lesz. Az általános iskolai tanulmányait ez év júniusában várhatóan 329 diák fejezi be. Az egyházi fenntartású általános iskolák az információk szerint négy első osztályt kívánnak indítani. E szerint az önkormányzati fenntartású iskolákban 150-160 tanuló beiratkozásával lehet számolni. A képviselő-testület az egyes iskolák esetében maximum 2-2 első osztály megszervezésének lehetőségét engedélyezi azzal a feltétellel, hogy egy-egy osztály tanulólétszáma legalább 22 fő legyen. Az osztályok létszámának számításakor a sajátos nevelési igényű tanulókat két tanulóként kell számításba venni. A Deák Ferenc Általános Iskola Damjanich János Tagiskolája esetében az elsős tanulókat illetően a beiratkozás a székhely intézményben történik. A 2007/2008. tanévben az egyes általános iskolákban indítható első osztályok számáról a képviselő-testület végső döntését az első osztályos tanulók beiratása után kialakult létszámadatok birtokában hozza meg.

A képviselő-testület a Gróf Széchenyi István Általános Iskola jogutód nélküli megszűnése következtében indokoltnak tartja a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Klauzál Gábor Általános Iskola felvételi körzeteinek módosítását. A körzethatárok kialakításánál figyelembe véve a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók településen belüli elhelyezkedését is, jóváhagyta, hogy a Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskolájának beiskolázási körzetéből a Magyartési út, Magyartés és Kistőke telephely-települések a Koszta József Általános Iskola beiskolázási körzetébe kerüljenek.

Ollai Istvánné független képviselő hozzászólásában arra volt kíváncsi, hogy az átszervezések ürügyén számolnak-e olyan pedagógussal, akinek felmondanak?

Az alpolgármester válaszában elmondta: természetesen tartják az adott szavukat. A gyereklétszám csökkenése miatti átszervezés nyugdíjas, illetve előnyugdíjas állást érinthet, de elbocsátani nem fognak senkit. A kérdésre a beiratások megtörténte után tud konkrét választ adni.

Lovas József