2007. március 9.

Bor verssel, zenével fűszerezve

A lelket, a szellemet és az ízlelőbimbókat kényeztette a Művészetek Háza közönsége a Bor szerepe a gasztronómiában címmel tartott előadáson. A Művészteázó vendége a kiváló borász szakember, Gulyás Ferenc volt. A feldarabolt almák és gyertyák lángja a borok zamatát és színét csalták elő, Mód László egyetemi tanár, néprajzkutató a Kárpát-medence szőlő- és borkultúráját, a házigazda Szurmik Zoltán irodalom-dráma szakos pedagógus és tanítványai, a Horváth Mihály Gimnázium 10.D osztályosai a világirodalom bor ihlette gyöngyszemeiből szemezgettek.

Ily módon a kettőezer vegyületből álló nemes nedü életének minden szakaszát verssel és zenével fűszerezve megismerhette a közönség. A könnyű, egy évnél fiatalabb reduktív boroktól egészen a több évtizedes óborokig. A csongrádi borvidéket képviseli szerte a világon szép boraival Gulyás Ferenc, ki nagyapja génjeit örökölte: a borból és a borkészítésért él. A mára saját ezer hektoliteres és résztulajdonosként húszezer hektoliteres pincészet gazdája négy fajta bort kóstoltatott. Kövidinkát, mely fehérbor, rosét melyet Kékfrankosból készítenek, bíborszínű és fűszeres illatú Kadarkát, valamint Kékfrankos vörösbort. Szurmik Zoltán a Gilgames eposztól a görög istenek történetén át Faludy György Nem édeskés köztünk az óbor című remekéig gombolyította az irodalom fonalát.

A csongrádi borvidéken évente 11000 hektoliter bort készítenek, melyet Európa-szerte értékesítenek. Gulyás Ferenc örömének adott hangot, mely szerint Szentesen is sikerült megvetnie a lábát. Az elsőként körbehordott Kövidinka fehér, beszélgetős, étkezést indító bor. A másodikként kóstoltatott rosé friss, illatos. Roséból sohasem készítenek óbort tudtuk meg a szakembertől. S azt is, hogy a Tisza és a Körös folyó találkozása, illetve a homokos talaj a vörösborok hazájává tette az ezer éves csongrádi borvidéket.

A harmadikként megismert, a hódoltató törököktől örökölt Kadarka fűszeres illatával, bíbor színével ült az asztaltársaságokhoz. A fellépő diákokat elkísérő osztálytársak közben lilahagyma-karikás zsíros kenyeret kínáltak borkorcsolya gyanánt a vidék zászlóvivőjeként bemutatott Kékfrankos vörösbor mellé.

A Művészteázó következő vendége Kulbert György fafaragó-szobrászművész lesz. A szegvári művészemberrel március 21-én, szerdán ismerkedhetnek meg, a Művészetek Házában.

Nagy Andrea