Hamvazószerdán elkezdődött a Nagyböjt. Már azok számára, akik úgy élik meg emberségüket, hogy időnként találnak magukban böjtöltetni valót. E szerencsés emberek - akár vallásosak, akár nem, - nagyon érzik, hogy vannak pillanatok és vannak célok, mikor és mikért érdemes magukban valamit leállítani, visszafogni, megregulázni. Mondjuk például a hazáért avagy a hit Istenéért.
Aki ma jól szereti hazáját, az - különösen embert próbáló időkben, mint a mostani is, - koplalásra fogja egyre erőszakosabb pártszimpátiáját, mert azt mondja: "amint az egész több, mint a rész, úgy az én hazám több, mint az én kedvenc pártom avagy pártvezérem. Hazámhoz tartozik tehát az is, aki más véleményen van, mint én, és hazámhoz tartoznak a nagyon szegények is, akiknek csendjét úgy akarom hallani, mint gyomrom korgását, mikor éhes vagyok. S éppen ezért vállalok egy kis éhezést, hogy tudjam: milyen a szegény embernek magyarnak lennie szép hazánkban, mely nekik nem anynyira szép, mint nekem."
Ha jól szeretem hazámat, akkor komolyan veszem azt az evidenciát, hogy "az igazság tesz szabaddá" bennünket. Így aztán aludni küldöm pártos hiszékenységemet, s nem hagyom sem magamat, sem családomat orránál fogva vezetni. Hanem főkérdésem ez lesz: "mi az igazság?" De ezt nem Pilátus lelkével kérdezem, hanem azokéval, akik bármikor és bárhol képesek voltak meghalni az igazságért. S ha mindez netán kényelmetlenséget okoz, az nem riaszt vissza, mert elhiszem: ami több, az többe kerül, mint a kevés.
És ha jól szeretem Istent és a hitemet, akkor mit jelent számomra a böjt? Nem a testire gondolok, hanem a szellemire.
Erre nézve legyen szabad idéznem a nagy Aranyszájú szent János mondását: "Magna de Christo sentire, eximiae virtutis est". Azaz: Krisztusról nagy fogalommal bírni, és a nagy gondolat hatása alatt cselekedni, az a legkiválóbb erény.
Aki tehát úgy keresztény, hogy Jézusról a legtöbbet akarja gondolni, az ezen a nagyböjtön jobban figyel a kereszten függő Krisztusra, mint eddig bármikor, mert napjainkban elemi erővel kell magunkévá érlelni az irgalom és megbocsátás gondolatát, mely Jézus úr legnagyobb gondolata volt.
Így aztán 2007 nagyböjtje a keresztény hívő számára sokkal több, mint valami eddig gyakorolt áhitat-sablonok ismétlése, hanem valóságos megtérés az engesztelődés lelkéhez. Mert az nem folytatódhat tovább, hogy keresztény templomok és keresztény szívek engesztelhetetlen pártgyűlöletek kocsmájává váljanak. S ha valaki ezt keserves lemondásként éli meg, örüljön, ha ez fáj is neki, mert akkor elmondhatja: "fáj nekem a keresztény hit, tehát keresztény vagyok!"
Adja Isten, hogy ezen a tavaszon sok magyar találtassék, akinek fáj mind a hazaszeretet, mind az Isten szeretete. Mert a fájdalom nem hazudik. Csak az tud fájni, ami van.
Ettől nagyböjt a nagyböjt.
Vági László