2007. február 16.

Drogok nélkül - szabadon

Szenvedélybetegségekről a Kiss Bálint iskolában

A Köztes Átmenet Kht. régóta tervezte, hogy a 2001-ben a Természettudományi Múzeumban először megrendezett vándorkiállítást Szentesre is elhozza. Az elmúlt 6 évben több kisebb-nagyobb településen, határon innen és határon túl próbálták meg felhívni a figyelmet a drog veszélyeire, és a szenvedélybetegségek kezelésére. A vándorkiállítás februárban érkezett városunkba, a Kiss Bálint református Általános Iskola díszterme fogadta be a paravánok sokasága által elválasztott 6 terem anyagát.

Ahogy Háy Éva, a kht. ügyvezetője Szűcs Lajos alpolgármester megnyitó szavai után elmondta, a prevenció, a megelőzés a cél. A legális és az illegális drogokra egyaránt vonatkozóan, hiszen ma már az alkoholproblémákkal küszködő fiatalok száma is egyre nő, a hétvégi részegséghez nagyon hamar hozzá lehet szokni, ami gyakran alkoholfüggőséghez vezet. A kiállítás célja még az is, hogy érzékennyé tegyék a társadalmat a szenvedők iránt. A látogatókat szakember vezeti végig, a program mintegy másfél-két órát vesz igénybe. El-elidőznek egy-egy helyen, megbeszélik a látottakat, megpróbálják közösen feldolgozni az interaktív élményt.

Először egy tévével, fotellel berendezett szoba, a család színhelye fogad, a tévében drogfüggő fiatalok vallomásai láthatók, hallhatók. A kisasztalon két fotóalbum: két azonos évben és napon született fiatalember eltérő életútja. Egyikük a sportot, másikuk a drogot választotta. Azt az ingoványos területet, melyet a szivacsos szőnyeg érzékeltet. Az érzékelés a tapintás után a hallással és a látással folytatódik. A drogot és a velejáró "repülést", a hallucinációt tükrök, színek, képek, hangok elevenítik meg. A szédülés élethű. Innen minden képsor a pusztulás felé tart, ahonnan a visszaút nagyon keserves, szó szerint a poklok poklát járja végig, aki "tiszta" szeretne lenni. Itt olyan fiatalok személyes tárgyaiból állítottak ki, akik szenvedélybetegségben, vagy a szenvedélybetegséggel kapcsolatban haltak meg.

A mai 16 évesek 39 százaléka napi rendszerességgel dohányzik, 16 százalékuk már kipróbálta a hasist, vagy a marihuánát. A diákok 84 százaléka már fogyasztott nagy mennyiségben alkoholt, 10 százalékuk pedig rendszeresen gyógyszeren él. 11 százalékuk pedig ez utóbbiak együttesét használja. A statisztikából kitűnik, a magyar átlag nincs messze az európaitól. Amíg korábban a "fővárosi centrikusság" érzékelhető, addig mára a vidék is behozta a "lemaradást".

A szakember azt mondja, drogok mindig is voltak, és mindig is lesznek. Egyet tehetünk, minden lehetőséget meg kell ragadni azért, hogy a káros szenvedély minél kevesebb fiatalt érintsen.

A családsegítő központ által rendezett, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által támogatott interaktív kiállítást a középiskolások és tanáraik március 6-ig, előzetes bejelentkezéssel tekinthetik meg a Kossuth téri református iskolában.

V. É.