2007. február 9.

Új lányt visz táncba

László Csaba és Szögi Szilvia külön utakon

Meglepetés volt az új páros bemutatkozása

Nem folytatódik tovább egy sikersorozat, de kezdődhet egy másik a Szilver TSE háza táján. László Csaba új partnere, Mikes Anna bemutatkozása nemrég a Szilver-bál bomba meglepetése volt.

Tíz magyar bajnoki címével (öt-öt standardben és tíztáncban) a táncegyesület legeredményesebb párosa László Csaba és Szögi Szilvia. Útjaik most mégis külön váltak, de a folytonosság megmaradt. Mikes Anna a körülményekhez képest a létező legideálisabb választás, 173 centis magasságával az egyedüli, aki remekül passzol Csabához. A lány a budapesti Feeling táncosa volt idáig, ifjúsági standard és tíztánc magyar bajnokként jött Szentesre, s amire igazán büszke: a felnőtt tíztánc ranglistán a hatodik helyet foglalták el párjával. Mindezt 16 évesen, mert még javában gimnazista, igaz, érettebbnek látszik. A hirtelen jött felkérésre nehéz lett volna nemet mondani, viszont az új kettős helyzete sem ígérkezik könnyűnek. Hétfőnként Anna jön, kedden Csaba megy, szerdán is Pesten edzenek, csütörtök pihenőnap, majd pénteken ismét nálunk, a Dózsa-házban találkoznak. Naponta hat órát gyakorolnak, most az összeszokás időszaka tart. A szép arcú, hibátlan alakú táncoslány nem tervezi, hogy ide költözzön, mivel még érettségi előtt áll. Viszont készen van az egész éves programjuk, bemutatkozó versenyükre márciusban külföldön kerülhet sor. Csabának Anna a negyedik párja, s mint mondja, a harmadik, akivel komoly eredményt érhet el.

A Szilvitől való különválás egyik oka, hogy a páros hölgytagja egy műtétre készül, mely fél éves kihagyással jár. Csaba kivárta volna ezt, ám egy ideje úgy érezte, távolodtak céljaik, és bizonytalannak látta jövőjüket.

Szögi Szilvia továbbra is a Szilver tagja és tanára. Jelenleg táppénzen van, táncpartnerével a váltás óta nem beszéltek. A jövője attól függ majd, lába mennyire bírja a terhelést, valamint a lehetőségektől, még az is lehet, hogy összehozza a sors egy külföldi partnerrel. Nem haragtartó, de rosszul esett neki, hogy Csaba új lánnyal táncol. A műtétet nem tudta tovább halogatni, s arra számított, együtt folytatják. Véleménye szerint egy öt éves kapcsolatot nem így kellett volna lezárni.

Az egyesület vezetője, Szatmári Nagy Szilvia úgy érzi, öt év alatt rengeteget adott Szilvinek: állást és karriert. Jövőre végre Magyarország rendezheti az Európa-bajnokságot tíztáncban, ahol a pályafutásuk csúcsára érhettek volna. Szerinte Szilvi nem látta be, hogy most még többet kell beleadni. Az utolsó tánc, a januári Eb sem a várt eredményt hozta. Nem vállalt volna fel nehezebbet, ha nincs rá szükség, hiszen tudja: az új párosnak nehéz dolga lesz. Viszont hamar megkedvelte az új lányt, a többiek is befogadták, Anna pedig lelkes és hálás.

Darók József