Kénytelen vagyok egyre komolyabban venni Márai Sándor napló-feljegyzéseit. Mert egyre inkább bizonyulnak próféciáknak, melyek napjainkban készülnek beteljesedni.
Íme: ötven évvel ezelőtt, mikor még nagyon 1956 elbukásának hatása alatt élt, amikor még a "Szózat"-ot is korrigálni akarta a szétszóródott magyarok akkori állapota szerint, akadt rá a XIX. század nagy dán filozófusára, Kierkegaardra, és az ő prófétikus gondolatait tartotta méltónak a feljegyzésre.
Kierkegaard a maga idejében nem a királyokat féltette a fenyegető kommunista veszélytől, hanem Európát a demokráciától. Ezt jövendölte 1840-ben: Európa elveszett, "mert nem keresztény többé, mert a tudomány káprázatában elvesztette hitét és szerepét, mert a nacionalizmus szenvedélyei pusztítják, és mert a napi sajtó hazugságaitól már nem tudja látni az igazat."
Azóta, hogy Márai egyetérteni látszott Kierkeagaard rettentő diagnózisával, változott valami? Negyven év kommunizmusa után, amitől puskalövés nélkül meg tudtunk szabadulni, elmondhatjuk-e hogy alkalmasak vagyunk a demokráciára? Mintha nagyon is igaza lenne a dán filozófus messziről jött jövendölésének, mely szerint olyanná vált lelkiállapotunk, hogy valósággal belebetegszünk a demokrácia nyújtotta lehetőségekbe.
Tényleg hasonlítunk Kierkegaard beduinjára, aki a sivatag közepén kuporog sátrában, s közben nem veszi észre, hogy egy üdítő forrás van alatta, miközben reménytelenül szidja a homokot?
Márai attól fél, hogy ilyen forrás nincs, ezért az ő pesszimizmusa! De mi is pesszimisták legyünk, és elkeseredettségünkben engedjük meg, hogy azoknak legyen igaza, akik egy veszélyes tűzvész elmúlta után azt akarják elhitetni, hogy a tűzoltók voltak a bűnösök és nem a lángok? Ennyire feladjuk magunkban az igazságba vetett hitünk maradékát is?
Közeledik a keresztények egy kedves ünnepe: Gyertyaszentelő. E napon a hívők arra az öreg zsidóra emlékeznek, aki mikor meglátott a templomban egy kis zsidó fiúcskát, karjaiba vette és áldotta Istent, hogy ezt a pillanatot is megérte. Úgy érezte, hogy ezek után meg is halhat, nem élt hiába. A vén Simeon naiv optimizmusát én is átéltem a múlt vasárnap, mikor keresztelés közben, egy szál szentelt gyertya fényében a kisfiú rám nyitotta jobb szemét, mint aki érti egy apró kis gyertyalángnak is az üzenetét. E gyermeki pillantás hatása alatt merem ajánlani: minden szülő, nagyszülő, nevelő nézzen nagyon bátran a gyermekek szemébe! S e mai kicsinyek kedvéért határozzuk el, hogy megpróbálunk nagyok lenni abban, hogy ettől kezdve egyetlen hazug szónak sem adunk igazat! Főleg akkor nem, ha a hazugság gyűlölködésre szólít. Ennél többet nem tehetünk! De ezt meg kell tennünk addig, amíg még van hozzá gyermek!
Vági László