2007. január 12.

Népdalok világában

Hangulatos délután résztvevői voltak azok a gyerekek, akik december elején a Petőfi Sándor Általános Iskolába látogattak. No, nem a Mikulás érkezett meg szánkóján, hanem a megye településeiről jöttek a népdalokat kedvelő 6-14 évesek a hagyományos népdalosok találkozójára. Ez egyben az Apáczai Kiadó országos népdaléneklési versenyének megyei elődöntője is volt.

Az iskola előcsarnoka szűknek bizonyult a megnyitón, közel 150 versenyző, és kísérő pedagógus, szülő látogatott el. Mészáros László igazgató köszöntője után Szűcs Lajos alpolgármester nyitotta meg a versenyt. A jó hangulatot Mélykútiné Németh Kornélia népdaléneklése és citerajátéka alapozta meg, no meg az a kedves karácsonyi dallam, melyet újonnan tanultak a versenyzők és a kísérők. Külön érdekessége volt ennek a délutánnak, hogy Újszentesről is érkeztek versenyzők, és csodálatos népdalokat mutattak be. Tapsolhatott a hallgatóság szólistáknak, kiscsoportoknak (4 főig) és csoportoknak. A zsűri tanácsokkal látta el a gyerekeket, és az izgalom tetőfokán megtörtént az eredményhirdetés is.

1-2. osztály, szóló kategória: 1. Kristóf Csaba, (Nagymágocs, Hunyadi J. isk., felk.: Pelle Gabriella), 2. Korcsmáros Sándor, (Eperjesi Ált. Isk., felk.: Szalainé Kiss Anita) és Kanyó Virág, (Koszta isk., felk.: Kanyóné Molnár Henrietta), 3. Darázs András, (Derekegyházi Ált. Isk., felk.: Kállainé Szögi Klára).

1-2. osztály, csoport: Balogh Szonja, Biácsi Bettina, Donka Kitti, Dömötör Vanessza, Fási Martin, Kis Nóra, Sípos Sára Kata, Tóth Evelin, Varga Bianka, (Deák Ferenc isk., felk.: Vajdáné Balogh Ida).

3-4. osztály, szóló:1. Bagi Georgina, (Kiss B. ref. isk., felk.: Lukács Adrienn) és Szabó Dóra, (Újszentes, felk.: Dénes Ildikó), 2. Dudás Kata, (Koszta isk., felk.: Líborné Komjáti Margit), 3. Darabos Vanessza, (Koszta isk., felk.: Grecsóné Ambrus Edit). Különdíj: Kovács Boglárka, (Újszentes, felk.: Dénes Ildikó).

3-4. osztály, kiscsoport: 2. Haller Dorisz és Kiss Imola, (Kiss B. ref. isk., felk.: Balikáné Bucskó Mónika), 3. Kovács Dóra, Bertus Martina, (Kiss B. ref. isk., felk.: Nyíri Dániel) és Forgó Erika, Pető Hajnalka, Répa Rebeka, (Csanytelek, Szent L. isk., felk.: Domokos Mária).

3-4. osztály, csoport: Dicséret: Bagi Georgina, Vadász Vivien, Molnár Réka, Pribus Nikolett, Tóth Csenge, Táczi-Szabó Barbara, Skorka Bence, Szuly Attila, Martinka Blanka, Horváth Árnika, Székely Gabriella, (Kiss B. ref. isk., felk.: Lukács Adrienn).

5-6. osztály, szóló: 1. Hegedűs Zsófia, (Szeged, Mester Tanoda Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, felk.: Ivánovics Tünde), 2. Molnár Orsolya, (Deák F. isk., felk.: Vajdáné Balogh Ida), 3. Lakos Boglárka és Tánczos Bettina, (Petőfi S. isk., felk.: Kis-Rácz Antalné és Nagy János).

5-6. osztály, kiscsoport: 2. Bandula Kata, Kálmán Adrienn, Szabó Nikolett, (Koszta J. isk., felk.: Kanyóné Molnár Henrietta), 3. Kádár László, Pető József, Kovács Sándor, (Deák F. isk., felk.: Vajdáné Balogh Ida) és Mélykúti Kornélia, Benkő Violetta, Mihály Gábor, (Koszta J. isk., felk.: Kanyóné Molnár Henrietta).

5-6. osztály, csoport: Dicséret: Mészáros Judit, Karikó-Tóth Zsófia, Bélteki János Benjámin, Besze Emőke, Réti Anna, Dávid Eszter, Rácz Réka, Gera Vince, Kurucz Szimonetta, (Kiss B. ref. isk., felk.: Farkas Márta).

7-8. osztály, szóló: 1. Csányi Viktória, (Hódmezővásárhely, Bethlen G. ref. gimn., felk.: Csányiné Kotosz Tímea és Takátsyné Farkas Irén), 2. Kovernyik Antónia, (Szent E. kat. isk., felk.: Benedekné Zoltai Mária) és Sági Emese, (Csongrád, Kossuth L. isk., felk.: Daniné Lovas Zsuzsa), 3. Hajdú Bianka, Hegyes Orsolya, (Csongrád, Kossuth L. isk., felk.: Daniné Lovas Zsuzsa),és Balázs Dorina, (Deák F. isk., felk.: Vajdáné Balogh Ida).

7-8. osztály, kiscsoport: 1. Petes Krisztina és Petes Zsuzsanna, (Lajtha L. alapfokú isk., felk.: Mélykútiné Németh Kornélia), 2. Balázs Dorina, Faur Liza, Nagy Gyöngyi, (Deák F. isk., felk.: Vadáné Balogh Ida), 3. Góg Viktória, Martus Nikoletta, Papp Sára, (Tömörkény, Ált. isk., felk.: Fűriné Varga Izabella).

7-8. osztály, csoport: Dicséret: Király G. Klaudia, Kaszanyi Enikő, Halál Noémi, Horvát Dominika, Hajdú Hanna, Fejes Lilian, Juhász-Szabó Gitta, Trenka Diána, Sólyom Zsanett, Lakatos Alexandra, Berényi Tünde, (Kiss B. ref. isk., felk.: Farkas Márta).

Kis-Rácz Antalné
megyei szaktanácsadó