<<< Vissza

Bebarangolják a színházakat
Új művészeti iskola indult színkör néven

2006. november 3.

 
Három művészeti tanszak közül választhatnak a Színkör Művészeti Alapítvány diákjai. Ettől a tanévtől ugyanis létrehozta művészeti iskoláját az alapítvány színművészet, táncművészet, zeneművészet tanszakokkal.

Az intézmény igazgatója Ombódi Csilla elmondta, hogy másfél éves múltra tekint vissza az alapítvány tevékenysége, mely tehetséges gyermekek támogatására jött létre. Ebben a tanévben lettek művészetoktatási intézmény. Molnárné Gál Antónia drámapedagógus a színművészet, Szilvássy Balázs a moderntánc, Kádár Virág a néptánc, Hérány Ferenc a gitár-kórus tanszak tanára. Az alapítvány támogatásával készíti fel csoportját Seres Antal a fellépésekre. A gyerekek könnyűzenei gitárjátékukról tehetnek bizonyságot.

- Iskolánk nem kíván kézműves tanszakokkal bővülni - szögezte le Ombódi Csilla, aki tizennégy évig dolgozott a Zsoldos Ferenc Szakközépiskolában kulturális és szabadidő szervezőként, és vezetett diákszínpadot egy maroknyi diák közreműködésével. Ebben az iskolatípusban ennek nem volt hagyománya. Mégis nemcsak iskolai, de városi szinten is országos szavalóversenyen ott voltak az élvonalban a gyerekek.

- A színpadi munka a szerelmem - fogalmazott az igazgató, válogatás nélkül támogatok zenés, prózai és táncos produkciót. Jelenleg százötven diákunk van. Sem a tanszakok számát, sem a meglévő tanszakokon belül a tanulók létszámát nem kívánjuk növelni. Mini iskola szeretnénk maradni, hogy egy busszal bebarangolhassuk az ország színházait, előadótermeit. Hiszen együttműködő part-nerünk a Szegedi Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Békéscsabai Jókai Színház. Bármikor szívesen látnak minket és betekintést engednek a kulisszatitkokba.

Az intézmény fellépési lehetőséget kíván biztosítani diákjai számára. Legközelebb december 1-jére a sportcsarnokba Rúzsa Magdolnának szerveztek koncertet. A művésznő előtt lépnek majd fel a gitár és a moderntánc szakos hallgatók.

N.A.


<<< Vissza