<<< Vissza

Kempingezők

2006. szeptember 15.

 
Szeptember 8-10. között a Magyar Camping és Caravanning Club Csongrád Megyei Szervezete Szentesen, a Széchenyi ligeti kempingben rendezte meg évadzáró találkozóját.

A találkozóra az ország minden részéből összesen 188 vendég érkezett.

A szervezők, valamint a kemping munkatársai változatos programokat állítottak össze a résztvevők számára. A hétvége elsősorban az egészség jegyében telt, ugyanis a szervezők célja között szerepelt, hogy felhívják a résztvevők figyelmét az egészség és az egészségmegőrzés fontosságára.
Péntek délelőtt a vendégek többsége megérkezett, szinte lefoglalva az egész kemping területét. Aggodalmat keltett a szervezők körében, hogy dél körül borús felhők jelentek meg az égen és a szél is feltámadt, de szerencsére az eső és a rossz idő gyorsan elvonult, így semmi sem árnyékolhatta be az estét, ami szalonnasütéssel, valamint vízimozival telt. A nézők a termálvizes medencében melegedve nevethették végig az Egészséges erotika című filmet.

A szombat egészségmegőrző reggeli tornával kezdődött. A mozgás után hivatalos megnyitó következett, ahol beszédet mondott Szirbik Imre polgármester és Gyürky László elnök. A délelőtt városnézéssel telt, ahol több érdekes történetet ismerhettek meg a résztvevők a város történetéről. Délután gyermek- és ifjúsági vetélkedő, kézművesség, mézbemutató, kóstoló és vásár, valamint egészségmegőrző torna várta az érdeklődőket. Nagy sikert aratott a gyerekek körében a zenés aikido bemutató. A napot zenés, táncos est zárta.

A szentesi kemping folyamatos tenisz- és focipálya és szauna használatot, valamint vízibicikli és csónak kölcsönzési lehetőséget biztosított.
A gyermekek az óriáscsúszdákat próbálgatták előszeretettel, míg a felnőttek a termálmedencékben időztek.

A résztvevők elégedettek voltak a termálfürdő és a sportközpont által nyújtott lehetőségekkel.

A vasárnap ismételten tornával kezdődött, majd csónakázással folytatódott.

Később a résztvevők szomorúan kezdtek a táborbontáshoz és csomagoláshoz, hiszen mindenki jól érezte magát.

Remélik, ez a hétvége hagyományt teremt.


<<< Vissza