<<< Vissza

Angolverő Hóhér Józsi
K.O.-királyok a küzdőfesztiválon

2006. szeptember 15.

 
Dologh György vs. Szilasi-Szalma Adrián a ringben. (Fotó: Vidovics)

Hatodik menetéhez érkezett és ismét telt házat hozott a nemzetközi küzdősport fesztivál. A Felix-promotion és a Szentesi Kinizsi TE közös rendezésében, szentesi részről Bertók Róbert főszervezőnek köszönhetően a fesztivál több harci művészetet felsorakoztatott a Dr. Papp László Sportcsarnokban.

A kesztyűs harcok előtt kezdésként bemutatkozott a capoeira. A brazil küzdőstílus akrobatikus mozdulatait helybeli csoport produkciójaként láthatta a VIP-szektorban helyet foglaló Tibi bácsi, az Áll az alku ősz szakállú játékosa is, aki nemsokára szentesi győzelemnek tapsolhatott. A 75 kg-os Szilasi-Szalma Adrián Oszkárnak. A 21 éves fiú a Kincs, ami nincs dallamát választotta bevonuló zenének, de a ringben nem a mókás arcát mutatta. Low kick-ben 2:1 arányú győzelmet aratott a tarhosi Dologh György ellen. A Kinizsi idén legeredményesebb versenyzőjét külön köszöntötte Garai Sz. Imre egyesületi elnök és Szűcs Lajos alpolgármester. A ringből távozóban Oszi lapunknak azt mondta, könnyebb meccsre számított, úgy érzi, nagyon jó ellenfelet győzött le. Ebben még a harmadik menetben becsúszott mélyütés sem zavarta, a fájdalmon az adrenalin segítette túl. - Feltétlenül említsük meg, akiknek sokat köszönhetek: Bertók Róbert, Brezovai Sándor és az édesanyám, - kérte végül a boldog, de elcsigázott győztes.

Felvezető profi boksz-mérkőzésekkel és "nagy nevekkel" folytatódott a gála, miközben fokozatosan megtelt a csarnok. Az est egyetlen női meccsén tavalyi veresége után Miló Viktória tért viszsza Szentesre, s kapott egy hozzá semmiképpen nem méltó ellenfelet. Viki másodpercek alatt beszorította a sarokba a védekezésképtelen szlovák lányt. Tartalmasabb meccset vívott a Felix-promotion "drágaköve", Rubin Olivér. Szokásától eltérően pontozással verte ellenfelét.

Következtek a címmecscsek, s bekapcsolódott a TV 2 Ring is. Nagyváltósúlyban a betöltetlen magyar bajnoki címért óriási, véres bunyót vártak a szakemberek, az is lett. A heroikusan küzdő veterán Petrovics Jánost a 9. és 10. menetben is a gong mentette meg a kiütéstől. Az egyik pontozó mégis döntetlennek látta mérkőzésüket, így többségi döntéssel tudott csak nyerni Burányi László.

Ukrajnából érkezett a kihívó a WBO pehelysúlyú interkontinentális mérkőzésére, hogy elvegye az eddig jószerivel ismeretlen, de ragyogó mérleggel (15 győzelem, 10 K.O.) rendelkező Mészáros "Ragadozó" Andrástól a címet. Sztaniszlav Merdov sajnos, a mérkőzés második felében jobb volt, fokozatosan őrölte fel a magyar fiút. A bíró a 11. felvonásban beszüntette a kilátástalan küzdelmet. Az ukrán győztesnek Szirbik Imre polgármester és a meccsen WBO-megfigyelőként jelen lévő Kovács "Kokó" István csatolta fel az övet.

A legjobban várt mérkőzésre Nagy "Hóhér" József szokásos vörös köpenyes-pallosos kísérőivel vonult be, s egy angollal, Darren Rhodes-szal küzdött az IBF interkontinentális címéért. Kemény meccs volt, a "leeds-i pusztító" ütéseiben is benne volt a K. O. lehetősége. Ezt a magyartól várta mindenki, volt, aki "tetoválást" sürgetett, más arra bíztatta Józsit, "sértődjön meg". Végül a kiütés elmaradt, de Hóhér már a második szigetországi bokszolót verte meg a szentesi csarnokban, lassan át lehetne keresztelni Angolverőnek.

D. J.


<<< Vissza