<<< Vissza

Vér folyt a sörözőben

2006. szeptember 15.

 
Lopás miatt indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen, aki a Nagyhegyen egy elkerített tanya bezáratlan helyiségéből tulajdonított el horgászfelszerelést 200 ezer forint értékben.

Testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen, aki - a rendelkezésre álló adatok alapján - hétfőn a Gödör sörözőben egy sörösüveggel úgy fejbe vágott egy vendéget, hogy az üveg széttört, majd ezt követően dulakodás alakult ki. Ekkor - feltehetően az eltört üveg - a támadónak olyan súlyosan elvágta a kezét, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy az ujjait amputálni kell. Ettől függetlenül folyik ellene a nyomozás.
Tíz darab, egyenként egy mázsás sertést loptak Derekegyházról, Papp-telekről. A gazda kára több százezer forint.

Néhány hónappal ezelőtt lapunk is beszámolt arról az esetről, amikor egy hölgy szeretett volna betörni a gondozási központba, ám ott beszorult az egyik helyiség bejáratánál. Nos, ezúttal is más ingatlanában "vendégeskedett" - bár senki sem hívta -, sőt el is aludt a szobában. A nő ellen magánlaksértés miatt folyik nyomozás.

Büntetőeljárás indult egy szentesi nő ellen, aki ismerőse nyakából leakasztotta annak mobiltelefonját, majd a készülékkel távozott a helyszínről. Mivel ez - az eddigi adatok szerint - jogtalan eltulajdonításnak számít, ezért ellene lopás miatt vizsgálódnak a rendőrök.

Kábítószert találtak - nem először - egy helyi férfinél a rendőrök. Az illetőt igazoltatták, majd ruházatát átvizsgálták, ekkor találták meg az anyagot.
Kedd reggelre virradóra a téglagyárhoz hatoltak be ismeretlen tettesek, akik az egyik kotrógépről vezetékrendszert tulajdonítottak el több mint 200 ezer forint értékben.

Elkezdődött az iskola, ezért a gyerekek biztonságos közlekedésére fokozottan odafigyelnek a rendőrség munkatársai, valamint a polgárőrség tagjai egyaránt. Az oktatási intézmények környékén a reggeli és a délutáni órákban is ott lesznek az elkövetkezendő időszakban a rendőrség, a polgárőrség dolgozói. A cél egyértelmű: a gyermekek biztonságos közlekedésének segítése, a járművezetők figyelmének felhívása, a balesetek, veszélyhelyzetek megelőzése, csökkentése.

A balesetmegelőzéssel kapcsolatos az a vetélkedő is, amelyet október 12-én tartanak az alsó tagozatos tanulóknak a Koszta iskolában. A gyermekek elméleti KRESZ-tudásukról, gyakorlati kerékpáros ismereteikről, és a város közlekedés alapvető szabályairól adnak majd számot.

H. V.


<<< Vissza